Helyi közélet

2020.01.30. 09:11

Második udvarhölgy lett Dóra, a szegedi Tündérszép

Második udvarhölgynek koronázták meg hétfő délután a Tündérszépek országos szépségverseny szegedi döntősét, Tápai Dórát. A 16 éves diáklány azt mondja, fárasztó volt a felkészülés, de megérte, mert rengeteg élményt és tapasztalatot szerzett.

Munkatársunktól

Szeged 2020.01.29. Képen: Tündérszépe második helyezett Fotó: Török János - Délmagyarország - DM

Fotó: Torok Janos

Nagyszabású gálaműsorban vá­­lasztották ki az idei év Tündérszépét hétfőn délután. Az országos szépségversenyre több mint 700-an jelentkeztek, a megyei és regionális fordulókat követően azonban csak 22-en kaptak lehetőséget arra, hogy részt ve­­gyenek a show-műsorban, amelynek végén megkoronázták a legszebbeket. Mint arról többször beszámoltunk, Csongrád megyéből a 16 éves Tápai Dóra jutott el a fináléig, és akik követték élő online közvetítésünket, már azt is tudhatják, hogy nem tért haza üres kézzel. A zsűri ugyanis őt választotta második udvarhölgynek.

Amikor első alkalommal voltunk felkészítő táborban és élőben láttam az összes lányt, arra gondoltam, talán lehetek dobogós. Mégis nagyon meglepődtem, amikor kimondták a nevemet. Egyből sírva is fa­kadtam az örömtől

– mesélte lapunknak Dóra. A szegedi diáklány a 19-es sorszámot kapta, édes­­apja már ekkor megmondta neki, hogy ez nyerő szám lesz, aznapra esik ugyanis a születésnapja.

Fotó: MW

A döntőt megelőző nap na­gyon fárasztó volt, három napon keresztül a koreográfiákat próbáltuk – mesélt a Tündérszép az előzményekről.

Fizikailag és szellemileg is kimerültem, ráadásul két napon keresztül beteg voltam, és nem ettem. Hétfőre virradóra aludni sem tudtam, így vágtam neki a döntőnek. De az a világ, amibe belecsöppentem, mindent feledtetett velem

– idézte fel élményeit.

Tápai Dórát második udvarhölggyé koronázták a hétvégi Tündérszépek-döntőn. Fotó: Török János

Dórának elmondása szerint nagyon tetszett, hogy aznap mindenki azért dolgozott, hogy a döntős lányok legszebb arcukat tudják megmutatni. – Öt fodrász és öt sminkes sürgött-forgott körülöttünk, még két színpadra lépés között is ja­vítgattak ezt-azt, hogy minden tökéletes legyen. Öltöztetőnk is volt, ami nekem nagyon furcsa, mert mindig is önálló lány voltam.

A szegedi döntős azt mondja, a legjobban akkor izgult, amikor a műsorvezető Harsányi Leventéhez élő interjúra kellett odamenni. – Szó szerint reszkettem előtte, de Levente olyan megnyugtatóan nézett, hogy végül gond nélkül tudtam válaszolni. Ezt követően pedig minden fe­szültség elszállt belőlem.

A győztes Tótpeti Lili Dóra legjobb barátnője lett a verseny során, így azt mondja, őszintén örült sikerének. A szegedi diáklány többek között mobiltelefont és utazási utalványt nyert, utóbbit egy tengerparti nyaralásra szeretné beváltani, amelyre szüleit, párját és legjobb barátnőjét viszi el. Elárulta: bár az elején nagyon nem akarta ezt a versenyt, a végére őszintén tudta élvezni, sőt meg is tetszett neki a szépségipar. A modellkedés érdekli leginkább, így ilyen lehetőségeket kezd el keresni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában