Minek? Úgysem tartom meg – mondták a szentesiek, amikor az ígéreteikről faggattuk őket

2020.01.07. 12:26

Nem divat az újévi fogadalom

Járókelőket, lakosokat faggattunk Szentesen, tettek-e újévi fogadalmat? A legtöbben visszakérdeztek: Minek? Felesleges. Úgysem tartom meg. Azért akadtak olyanok is, akik még hittek benne, és azt is elárulták, mit fogadtak meg, mit szeretnének megvalósítani 2020-ban.

Imre Péter

Már a szerencsehozó lencsének is múlik a varázsa.

Fotó: ILLUSZTRÁCIÓ: DREAMSTIME

– Nem tettem. Nem is szoktam. Minek? Teljesen felesleges, úgysem tartom meg! – ez volt a tipikus válasz, legalább 30-an mondták, mikor Szente­sen sétálva arról faggattuk a járókelőket, tettek-e újévi fo­­gadalmat. Soma hozzátette, ha valaki meg akarja változtatni az életét, bármikor megteheti. – Korábban általában azt fogadtam meg, abbahagyom a dohányzást. Hiába... Most december közepétől nem gyújtottam rá, remélem, sokáig kitartok – árulta el Dénes.

Kevesebb szemét, jobb környezet

– Semmi komolyat. Igyekszem lépésről lépésre haladni, kisebb, könnyebben elérhető célokat magam elé tűzni. Úgyis oda jutok, ahová szeretnék – közölte a virág- és ajándékboltban dolgozó Anikó. Azzal folytatta: 2019-ben azt fogadta meg, kevés szemetet termel – teljesült. Például saját készítésű ételeket fogyasztott családjával, nem boltban kapható csomagoltakat. – Az idei cél, hogy ne szennyezzem a környezetemet, és kisebb életviteli dolgok, mondjuk még többet sportolok. Nem dohányzok, nem iszok, arról nem tudok le­mondani – mondta nevetve. Az éppen vásárló Sándor annyit fűzött hozzá: annyit kívánt, hogy ez az év legyen jobb, mint a tavalyi.

– Nem fogadalom, amit tet­­tem, inkább ígéret és elhatá­rozás. El kell engednem a múltat, amelyhez még most is nagyon ragaszkodok – kezdte talányosan Andrea. Elmondta: nagybeteg 27 éves fiát szeretné meggyógyíttatni. Úgy gondol­­ja, képes lehet rá, ahhoz viszont, hogy sikerüljön, előbb össze kell szednie saját magát, vagyis először magát kell megmentenie. Szavai szomorúak voltak, de a szemében látszott: mindent megtesz azért, hogy megcsinálja.

Megfogadta volna

– Ha tettem volna fogadalmat, az lett volna, ami január első napjaiban megvalósult: 10 éves, főleg anyagi természetű gondom oldódott meg. A párom bi­­zonyította segítőkészségét, hogy mindenben mellettem áll, számíthatok rá. Nagyon együtt vagyunk. A fogadalom elmaradt, mégis valóra vált, amire vágytam, és a hálát, amit ezért érzek, életem végéig viszem tovább, hordozom magamban – mesélte Angéla. Konkrétabban nem akart fogalmazni. Szűcs Mariann annyit árult el, eddig csak odáig jutott, jó lenne megfogadni, hogy jobban spórol, lefogy, de végül so­­ha nem tette meg.

Most

A belvároshoz közeli zöldségesben találkoztunk a ritka és szép nevű Kincsverő Hangával, aki azt mondta: szilveszterhez, újévhez közeledve, de attól teljesen függetlenül elhatározta, Budapestre költözik. Nem sokat agyalt rajta, máris elkezdte szervezni fővárosi életét. Így, hasonló gyorsasággal döntött és cselekedett korábban, mikor külföldön próbált szerencsét. – A változtatáshoz a legjobb idő a most – jelentette ki Hanga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában