Nő a kisgyermekgondozók elismertsége – februárban már az emelt fizetést kapják

2020.02.10. 12:05

Bölcsődék épülnek megyeszerte

A megye településeinek majdnem felében új bölcsődébe járhatnak a gyerekek. A kormány további 19 ezerrel növeli a bölcsődei férőhelyek számát. Csongrád megyében is nagy az igény ezekre az intézményekre.

Hajó Edina

Nemcsak a nagyvárosokban, a kisebb településeken is épülnek majd új intézmények.

Fotó: Frank Yvette

Szentesen, Ásotthalmon, Kü­­bek­házán és Szegeden is épülnek új bölcsődék, ugyanis Csongrád megyében is folyta­tódik a bölcsődefejlesztési prog­­ram. Ásotthalmon például két évvel ezelőtt adtak át egy minibölcsődét, amely hamar kicsinek bizonyult, így a település pályázott egy új intézmény épí­­tésére. A Terület- és Település­fejlesztési Operatív Program (TOP) egyik legfonto­sabb célja, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva lehetőséget teremtsen az édesanyáknak, hogy minél ha­­ma­­rabb visszatérhessenek a munka világába.

Népszerűek a bölcsődék a szülők körében

A magyar kormány további 19 ezerrel növeli a bölcsődei fé­­rőhelyek számát. Azt szeretnék, hogy 2022-re már 70 ezer csemetéről gondoskodjanak az intézmények. Míg 2010-ben 32 ezer bölcsődei hely volt Magyarországon, jelenleg már 51 ezret vehetnek igénybe a szü­­lők.

Nemcsak a nagyvárosokban, a kisebb településeken is épülnek majd új intézmények.
Fotó: Frank Yvette

– Az első TOP-kiírás 2016-ban jelent meg, a kormányzati szándékkal összhangban, most további források bevonására nyílt lehetőség 2019 őszén. Eb­­ben új bölcsődék építésére és férőhelyek bővítésére lehetett pályázni, akár felújítással is kiegészítve a beruházást – mondta Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

Eddig 12 támogatási döntés született, amelyek között szerepel több új bölcsődei épület építése is. További 8 megyei projekt, valamint 2 szegedi és egy vásárhelyi pályázat elbírálása folyamatban van. Hozzátette, így már a megye településeinek nagyjából felében új bölcsődébe járhatnak a gyerekek. Februárban harmadik körben is megnyílt ez a TOP-os pályázat, ezért új bölcsőde épülhet többek között Algyőn és Mindszenten.

Szegeden is építkeznek

Király Sándorné, a Szeged Böl­csődéi és Gyermekjóléti Központja igazgatója megerősítette, valóban két új bölcsőde építését tervezik a megyeszékhelyen.

– A Vitéz utcában álló intézményt lebontják, helyére újat építenek, míg Újszegeden a Töl­­tés utcai helyett a Fülemüle ut­­cában húznak fel egy teljesen új épületet. Ezek tervei már elkészültek. Január végén adták át a korszerűsített Gyík utcai in­­tézményt, hamarosan pedig a Siha közi bölcsőde felújítása kezdődik.

A szegedi bölcsődék igazgatója elmondta, már alig van férőhely az intézményekben, szerinte ez nagyban köszönhető a családvédelmi tá­­mogatásoknak.

Fizetésemelést kapnak

A fejlesztések mellett az idén tovább emelkedett a bölcsődei szakdolgozók bére, két év alatt átlagosan 30 százalékkal. Királyné elmondta, egy kis­­gyermekgondozó alapbére 210 ezer forint, ehhez még jön a bölcsődei pótlék.

– Ez megalapozza a kisgyer­meknevelők társadalmi elismertségét. Átlagban egy középvégzettségű dolgozó 260–300 ezer forint bruttó fi­­zetést kap. Emellett szakmai elismertségüket növeli, hogy a diplomás gyermekgondozók is megkapják a bölcsődei pótlékot – hangsúlyozta a szakember.

A bölcsődei bérfejlesztés az összes szakdolgozót, azaz tízezer embert érint, ők az első megemelt fizetésüket februárban kapják kézhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában