Bérmunkát végezhetnek a sikeresen vizsgázók

2020.02.17. 15:45

Férfiruhaszabó rabok vizsgáztak – Fotók

Elméleti és gyakorlati vizsgát is tettek azok a Csillag börtönben ülő rabok, akik két éve tanulnak férfiruha szabónak. A sikeres vizsga után már szakmunkásbért kapnak.

Munkatársunktól

Sikeres vizsga után a fizetésük is több lesz. Fotó: Kuklis István

– Befejeződött a kétéves férfiruhaszabó képzés, és az elítéltek most teszik le az elméleti és a gyakorlati vizsgát is – mondta tegnap délelőtt a Nagyfa–Alföld Kft. Cserzy Mihály utcai telephelyén a cég gazdasági vezetője. Tamás Zsolt alezredes hozzátette, tizennégy ember vizsgázott, két csoportban. A sikeresen vizsgázó rabokat visszafoglalkoztatják majd, bérmunkát végeznek majd a börtön cégénél.

Ezzel a bérük is emelkedik. A képzés két éve alatt 13 ezer 500 forint ösztöndíjat kaptak havonta. Ez a sikeres vizsga után megduplázódik. A rabok egyébként önként jelentkeztek a tanfolyamra. Húszan kezdték el a képzést összesen, és a lemorzsolódás után maradtak tizennégyen.

A vizsgázók között volt egy olyan férfi is, aki eddig összesen 19 és fél évet töltött börtönben. Azt mondta, hogy a szóbeli után egy inget és egy mellényt kellett készíteniük.

– A tanfolyam alatt jól éreztem magam, örülök, hogy el tudtam végezni ezt az iskolát. Két és fél év múlva szabadulok, addig reményeim szerint le is érettségizek, és már a helyem is megvan. Keresztapámnak van egy vállalkozása, ott várnak majd szabadulás után – tette hozzá.

A Nagyfa–Alföld Kft. naponta átlagosan 300 elítélt munkáját szervezi és irányítja szegedi és nagyfai telephelyén, 13 különböző munkaterületen, az egyszerű kézi mezőgazdasági munkáktól kezdve az aprólékos figyelmet igénylő műszaki szerelésig.

A nagyfai telephelyen a gazdaságban és a húsfeldolgozó üzemben átlagosan 60 fogvatartott dolgozik, pulyka hízlalás, szántóföldi növénytermesztés a munkájuk. Szegeden, a Cserzy Mihály utcai gyártelepen klasszikus bérmunkáltatás van, úgy működik, mint egy ipari park. A gyár vezetése folyamatosan keresi a lehetőségeket külső vállalkozókkal való együttműködésre, ezen belül klasszikus bérmunkáltatásra vagy akár közös termék előállítására, termékek feldolgozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában