Elképesztő díjakat nyerhetnek a gyerekek a témamunkákért

2020.02.19. 15:31

Rajz- és fotópályázatot hirdetett a megyei önkormányzat

A pályázaton 6 és 14 év közötti diákok indulhatnak, akár a határon túlról is.

Munkatársunktól

Illusztráció: Pixabay

A klímatudatosság jegyében hirdet rajz- és fotópályázatot a megyei önkormányzat. Azt közölték, hogy a klímaváltozás olyan kihívás, amelyre kiemelt figyelmet fordít az idén a Csongrád Megyei Önkormányzat. A pályázatot általános iskolás diákoknak hirdették meg, témája a klímatudatosság. A beérkezett alkotásokból március 30-án, a Föld órájának napján kiállítás nyílik a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol kihirdetik a szakmai zsűri által hozott döntést is, és a győztesek értékes nyereményeket kapnak.

A pályázat célja, hogy a gyerekek rajzokon és fényképeken keresztül megmutathassák, mit jelent számukra a környezettudatos gondolkodás, kifejezzék, szerintük mit lehetne tenni a bolygó megmentéséért.

A pályázaton 6 és 14 év közötti diákok indulhatnak, akár a határon túlról is. A pályamunkákat március 13-ig kell eljuttatni a Csongrád Megyei Önkormányzathoz. Az alkotás mérete rajz esetén A3 vagy A4-es méretű lehet, fotó esetén pedig legalább 4 megapixel felbontású képet várnak.

Az alsó tagozatos diákok 3 legjobb pályaművét rollerrel, míg a felső tagozatosok 3 legjobb alkotását aktivitásmérővel jutalmazzák. Az iskolák is versenyeznek egymással. A legtöbb alkotást beküldő intézmény ajándékcsomagot nyer.

A pályamunka akkor értékelhető, ha a rajz hátoldalán, illetve a beküldött e-mailben szerepel: az alkotó neve, életkora, osztálya, az iskola neve, és az értesítési cím – ez lehet akár a lakcím vagy az oktatási intézmény elérhetősége is.

További információk a www.csongrad-megye.hu oldalon találhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában