A nép nem tudott várni, a híreket gyertyafénynél olvasták fel a piactéren

– Közhely, hogy 1848 márciu­sában két szálon futottak az események. Az emlékezet március 15-ét választotta nemzeti ünnepnek, de a magyar jövő szempontjából a pozsonyi or­­szággyűlés politikai munkája volt a fontosabb. Az itt elfogadott április törvényekkel lényegében felszámolták a feudális rendi állam és társadalom alapjait. A polgári alkotmányos nemzetállam szempontjából nagy jelentőségű, hogy az országgyűlés eltörölte a jobbágy-földesúri viszonyt és az ősiség törvényét, kimondta az ország független felelős kormányzásának elvét, törvény előtt mindenkit egyenlővé tett, s a rendi képviseletet népképviseletté alakította. E törvények a régi rendi alkotmányosságból, vagyis 500 ezer nemes ki­­váltságos jogközösségéből átemelték Magyarországot a parlamentáris országok közé, vagyis az eddig jognélküli 9 millió embert is beemelték a nemzet sáncaiba. Március 15-­­­én a pesti ifjak e reformok támogatására szervezték a pe­­tíciós tüntetést, ami a 12 pont cenzúra nélküli kinyomtatásához és egy új városhatalmi szerv, a Közcsendi Bizottmány fölállításához vezetett.

– Ez a jogalkotási teljesítmény a magyar reformnemesség szellemi önerejét jellemzi, vagy a kor nyugati mintái voltak erősek?

– Inkább az önerőt. A szel­lemi felkészültséget és a mű­veltséget a reformnemesség saját törekvésein és eszmei vonzódásain keresztül szerezte meg. Ugyanakkor tény, hogy a nyugati eszmék már a 18. század közepe óta formálták a magyarországi rendek gondolkodását. A 19. századi haladó gondolatok és a nemzeti alapú elméletek egyaránt termékenyítők voltak. A magyar reformkor nemessége fokozatosan rátalált a szabadelvűség és a nemzeti eszme képviseletének összhangjára, e két irányzat pár­huzamos kezelésére. Ezek belsővé vált és adottságainkhoz igazított, nem pusztán csak átvett gondolatok voltak. Amit Nyugaton a liberális szellemű polgárság hajtott végre, azt Ma­­­gyarországon hasonló tartalommal a reformkori nemesség tette meg.

Joghatóság a piactéren

– A reformtörvények új közjogi helyzetet teremtettek az országban. Bízhatott abban az ország­gyűlés, hogy a városok és várme­gyék nemessége, polgársága jól fogadja? Egyáltalán, abban, hogy a nép mellé áll?

– Nézzük előbb a szabad királyi várost, Szegedet. Március 17-én egy fellobogózott gő­­zös hozta el a pesti és a pozsonyi híreket. Estére lovas futárral megérkezett a szegedi országgyűlési követek jelentése is, amit az akkorra már izgatott nép kívánságára Tary Pál vá­­rosi kapitány a piactéren, a mai Széchenyi téren, azonmód gyertyafénynél fel is olvasott. A jelentésből kiderült, hogy a város két követe, Wöber György és Rengey Ferdinánd csatlakoztak a pozsonyi polgári reformokhoz. E követjelentés tájékoztatott a sajtó- és lelkiismereti szabadság, az általános közteherviselés, illetve a népképviseleti rendszer határozatairól. Másnap reggel szegedi polgárok küldöttsége ment a tanácshoz, s egy népgyűlés azonnali összehívását kérték. Éppen hetivásár volt, így piactéren nagy tömeg gyűlt össze. A helyettes főbíró ismertette az előző este érkezett követjelentést, majd felolvasták a pesti petíció 12 pontját is. A jelenlévők a követjelentést, majd a petíció minden egyes pontját elfogadták és megéljenezték.

– Ezek az emberek érezték, hogy amit tesznek az felemelő, de kockázatos is lehet?

– Akkor, az új révbe jutás öröme miatt érthetően nem a kockázatokat mérlegelték. Sőt a kockázat inkább abból fakadt volna, ha elmaradnak reformok, mert az akár forradalmi kilengésekhez is vezetett volna. Így is voltak elégedetlenek, akik többet vagy mást vártak a fordulattól. Kossuth intelme nem volt alap nélküli: a reformok célja a forradalom elkerülése. Ez jogilag akkor va­­­lósult meg, amikor az uralkodó a polgári átalakulás tör­­­vénycikknovelláját április 11-én szentesítette. Szegeden a márciusi napokban nem egyszerűen egy spontán akaratnyilvánítás történt, hanem jogilag is új helyzet állt elő. Azelőtt a követeket a város 12 fős tanácsa látta el utasítással és küldte az országgyűlésbe, majd jelentésüket is ők vették tudomásul. Március 18-án, Szegeden a népgyűlés vette magához a követutasítás jogát, és ezzel közjogi hatáskört gyakorló szervvé vált. A városi tanács politikai hatalmi monopóliumának vége volt, mert vele egyenrangú tényező, a népgyűlés került döntéshozatali szintre. Ez az új hatóság a maga kebeléből egy ál­landó bizottságot választott, amely felügyelt a közrend ér­­dekében hozott döntések végrehajtására, s gondja volt a császári jelvények leszedésére is a városban. A népgyűlés ezt a szerepét egészen a tisztújító választásokig megtartotta.

Nincs többé deresre húzás

– A jobbágyfelszabadítással az országgyűlés 9 millió embernek biztosított polgári jogokat. Ez tudatosan célozta, hogy érdekeltek legyenek az új Magyarországban?

– Igen, tudatos volt. Kossuth és elvbarátai az 1840-es években látták, hogy a magyar nemzetet a nemesség már nem képes tovább fenntartani. Kossuth tudta, hogy magyar polgári nemzetállamot csak úgy lehet építeni, ha a 9 millió jog nélküli embert érdekeltté teszi a haza sorsának alakulásában. A közös érdekalapot a kötelező jobbágyfelszabadításban látta. Itt a kötelező jelleg fontos. 1840-ben született egy önkéntes örökváltsági törvény, de 1848-ig az úrbéri kötöttségben élőknek alig 1 százaléka tudta magát felszabadítani. Széchenyi ennek ellenére sem értett egyet az örökváltság kötelező jellegével. Abban az időben a jobbágy szolgáltatása a nemesi tulajdon szentségéhez tartozott. Ugyanolyan tulajdona volt a nemesnek a robot, vagy a kilenced, mint a kúria, amiben lakott. Széchenyi ugyan meghaladottnak tartotta a jobbágyviszonyt, de azt csak a nemesek önkéntes áldozatvállalása révén látta eltörölhetőnek. Úgy gondolta, kb. 50 éven belül ez megoldódik. Kossuth azonban nem akart várni. Az érdekegyesítést azért is sürgette, hogy az osztrák hatalom ne használhassa eszközként a jobbágyságot a reformok ellen. Az 1846-os galíciai parasztlázadás lebegett a szeme előtt, amikor az osztrákok az elszakadáspárti lengyel nemességet a saját parasztjaikkal ölették meg.

– Kossuth szava eljutott a jobbágyokhoz?

– Eljutott; először is azt érzékelték, hogy a törvény előtti egyenlőség alapján a jobbágyot már nem lehetett indoklás nélkül deresre húzatni. Az­­előtt a földesúr hat pálcát, a megye tizenkettőt mérethetett a parasztjaira indoklás nélkül. Innentől egy bírósági perben a nemesi származás formailag már nem adhatott több hitelt a vallomásnak, mint a paraszti. A másik, azonnal érezhető előny az volt, hogy a földesúrnak já­­­ró robotot nem kellett már teljesíteni. Véget ért a kötelező „úrdolga” világa. A parasztok ezt a helyzetet megélhetésük, s ezzel önállóságuk alapjának tartották. Kisbirtokossá váltak, maguk számára gazdálkodhattak. A jobbágysorból kiválás fölemelő érzését a nép Kossuth Lajos nevével kötötte össze. Családi hagyományok, átörökített legendák csak erősítették a tudatot, hogy a földet „Kossuth apánknak köszönhetjük”. Emiatt az alföldi parasztvilág gondolatvilágában mélyen rögzült, hogy sorsa, jóléte Kossuth Lajos értük való kiállásán vett fordulatot.

Sok nemes országa

– Hogyan fogadták a híreket a kisebb városok Csongrád és Csanád vármegyékben?

– Csongrád és Csanád megye nemessége 1848-ra elfogadta a rendi országgyűlés reformellenzékének követeléseit, s a nép lelkesen fogadta pesti forradalom hírét is. A városokban, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Makón szintén népgyűléseken ismertették a 12 pontot, és ott döntöttek az állandó bizottmányok megalakulásáról. Ezek intézték az ügyeket, míg az új választási rendszer alapján megválasztották a népképviseleti testületeket és tisztségviselőket. A mezővárosi jobbágyközségek polgárvárossá váltak és 1848. március 31-én Csongrád vármegye Nemesi Közgyűlése is átalakult a nép képviselőinek bevonásával megyei közgyűléssé. Kossuth a nemességet is meg akarta győzni arról, tekintsék befektetésnek az áldozatvállalást. Ő a következő évekre a magyar alkotmányosság által irányított nemzetállamot látott, amelynek építésében feladatokkal, politikai előnyökkel, állami tisztségekkel akarta helyzetbe hozni a nemességet.

– Ha ez ideálisan sikerül, akkor Eötvös József után kevés téma maradt volna Mikszáth Kálmánra az urambátyám viszonyok leírásában.

– Ez sajnos a mi polgárosodási deficitünk. Társadalmilag a szabadságharc után következő önkényuralom is egyenlősített. A telekkönyvi rendszer vagy az osztrák polgári törvénykönyv életbe léptetése a nyugati polgárállam alapintézményeit honosították meg Magyarországon. Csakhogy az osztrákok nem annyira a polgári civilizáció, hanem inkább a saját hatalmi rendszerük tökéletesítése érdekében fejlesztettek. Nem véletlen, hogy Deák Ferenc, aki nem volt civilizációellenes, nem állt be a sorba. A kiegyezésig pedig már rögzültek a polgári kor rendi örökségéből itt maradt attitűdök, gondolkodásmódok, szokások. Ezek közé tartozott az urambátyám világ is. A nemesi viselkedés, az úriságban kifejeződő habitus olyan értelemben is átmentődött, hogy vonzó igazodási forma lett a felkapaszkodott „úrhatnám” polgárok számára is. Az alul lévők pedig a polgári érvényesülés más módjaival szemben, inkább hagyományos élethelyzetbe kívánkoztak, vagyis az egyszerre megélhetést – íróasztalt, birtokot, műhelyt – és bizonyos rangot adó pozíciókba. Része ez történelmi örökségünknek, hisz 1848 előtt „a sok nemes országa” voltunk. Igaz, e nemesség többségét csak kiváltsága különböztette meg a jobbágytól. Kb. 90 százaléka, ha kardot, csizmát viselhetett is, anyagi lehetőségeit tekintve paraszti módon élt. De az is igaz, hogy amikor kellett, ott voltak a harcmezőn, és 1848-ban mindenütt biztosították az átalakuláshoz szükséges többséget.

Önkéntes tisztelgés

– A külföldre kényszerült Kossuth Lajos és az aradi kivégzési parancsot aláíró Ferenc József végül együtt került a paraszti tisztaszobák falára a boldog békeidőkben.

– Mondhatnánk, az idő mindent megszépít. Ferenc József hatvannyolc évig uralkodott. Uralkodásának nagyobb része a magyar felvirágzás időszaka volt. Közben sokat enyhült a népi emlékezet: a 18 éves fiatalember 86 esztendős aggastyán lett, és a szabadságharcot leverő „zsarnok” a nép száján idővel „ferencjóskává” szelí­dült. Az én magyarcsanádi nagyapám házában is egymás mellett függött Ferenc József tablóképe és Kossuth imája. Nagyszüleim családi emlékezete számon tartja dédapám jelenlétét a Kossuth koporsóját szállító vonat vágánya mellett tisztelgők között. A vonat Csáktornyán lépte át a magyar határt 1894. március 30-án, s a Pestre tartó vágány mentén a magyar parasztság állt sorfalat. Gyászolók ezrei fogadták térdelve, énekelve a szerelvényt. Mindenki önként ment megmutatni, hogy kit tekint egzisztenciája és szabadsága megalapítójának.