Utazni pedig kell – sokanak még a járvány ellenére is

2020.03.23. 13:00

Naponta változik, hova lehet repülni

Ha nem is bénult meg teljesen a világ, illetve Európa légiforgalma, a töredékére csökkent az utasok száma. Rengeteg járatot töröltek, és még többet érinthet, ha súlyosbodik a helyzet – például Magyarországon.

K. A.

Töredékére csökkent a légiforgalom. ILLUSZTRÁCIÓ: HAVRAN ZOLTÁN

Fotó: Havran Zoltán

– Március 24-re van repülőjegyem Magyarországra, vissza pedig 31-én. Írtam ugyan a Wizz Airnek, de nem tudom, vissza tudok-e jönni az adott napon, illetve lehet-e átfoglalást kérni, ha a határokat lezárják – írta egy olvasónk, Iván Jánosné a [email protected]. címre.

Azon melegében gyors információval és hasznos internetes linkekkel próbáltunk neki segíteni, valamint további részletek felől érdeklődtünk a megfelelő helyeken.

– A határokat ugyan lezárták, de a repülőteret nem. Me­­lyik országból érkezne? Sok helyre már nem repül a társaság. És minden naponta változik – írtuk, de nem sikerült újra felvenni olvasónkkal a kapcsolatot.

Unión belül

Megkérdeztük a Délmagyarország fogyasztóvédelmi partnerét is, mondván, nagyon sokan járhatnak mostanság hasonló cipőben.

– Kérdése megválaszolásához fontos, hogy melyik országban tartózkodik, az Európai Unió területén belül található-e, illetve magyar állampolgárként utazik, vagy nem? Az Unió külső határait lezárták a nem EU-s állampolgárok szá­­mára – írta olvasónk kérésére a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda.

A beutazás feltételei attól függnek, hogy kívülről érkezik valaki, vagy az Európai Unión belül kíván utazni. A konzuli szolgálat honlapján egyes országokra lebontva megtalálhatók az aktuális in­­formációk a korlátozásokkal kapcsolatban: www.konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus.

Visszautazásnál – ami szintén nagyon bi­­zonytalan – a célország előírásait is figyelembe kell vennie annak, aki nem tudja halasztani a repülőútját.

Átfoglalás

Az átfoglalási szabályokat a Wizz Air légi személy- és poggyászfuvarozási üzletszabályzat határozza meg: www.wizzair.com/hu-hu. A rendkívüli helyzet miatt számítani kell arra, hogy ez nehézségbe ütközhet. Az átfoglalásnál el­térő szabályok vonatkoznak a légitársaság járatának törlésére, a lekésés miatti átfoglalásra és arra, amikor az utas akar módosítani.

Minden repülni akarónak ér­­demes nyomon követnie az indulási és az érkezési ország szabályait, naponta változhatnak az előírások. Figyeljék a légitársaságok hivatalos közleményeit is az adott járattal kapcsolatban, és segítségükre lehet a cégek által üzemeltetett járatkereső is. Pontosabb in­formációkért természetesen mindig a konkrét légitársaság ügyfélszolgálatához kell fordulni.

Értesítés

Akiket a Wizz Air já­­rattörlési érintenek – amiből náluk is egyre több van –, automatikusan értesítik. A jegyárak visszaigényelhetők, vagy 120 százalékot jóváírnak az utas légitársaságnál vezetett számláján. Ám csak azokat értesítik, akik foglalásukat közvetlenül a wizzair.com oldalon vagy a légitársaság mobilapplikáció­ján keresztül készítették. Akik utazási irodán – beleértve az online-t is – keresztül foglaltak, fel kell venniük a kapcsolatot azzal a céggel, amelynél a jegyüket vásárolták. És ez könnyen így lehet más légitársaságoknál is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában