Az egyetem rektora karanténban van, a kamara etikai eljárást indít ellene

2020.03.23. 10:00

Több vírusfertőzött is van már Szegeden

Elkapta a koronavírust a Szegedi Tudományegyetem rektora is. Rovó László jelenleg is karanténban van. A Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottsága hivatalból eljárást indít ellene. Közben kiderült, hogy Szegeden mostanáig többen is megfertőződtek, ám ők bizonyítottan nem voltak kapcsolatban a rektorral. Csanádpalotán pedig csalók járják a települést, a házakba próbálnak bejutni a vírushelyzetre hivatkozva.

Munkatársunktól

Szegeden a II-es kórházban kezelik majd a koronavírusos betegeket. FOTÓ: KARNOK CSABA

Elvégezték a szükséges kontakt­kutatásokat Szegeden. Több mint 120 mintavétel történt, az érintettek házi karanténban vannak, de még mindig tartanak a vizsgálatok – mondta az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos. Müller Cecília ezzel arra reagált, hogy kiderült: koronavírussal fertőződött a Szegedi Tudományegyetem rektora. Rovó László közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben elismerte, hogy ő az a szegedi egyetemi vezető, aki megfertőződött. Azt írta, hogy Dél-Tirolban járt a hónap elején, ahonnan március 8-án, tehát a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet – egyúttal az egyetemi oktatás és beteg­ellátás leállása – előtt érkezett haza. Ahol pihent, ak­­kor még nem tartozott a veszélyeztetett területek közé.

Nem fertőződött páciens

– Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvos vagyok, de utazásom, ott-tartóz­kodásom, valamint hazajövetelem során nem tapasztaltam olyan jelet sem magamon, sem a környezetemben, amely akár a legkisebb gyanúra is okot adhatott volna a vírusfertőzöttséggel kapcsolatban. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföl­dön került a szervezetembe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződtem meg, fül-­­orr-gégészként egyébként is gyakran kerülök kapcsolatba felsőlégúti fertőzésekkel – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy esetleg műtétekkor továbbadhatta a betegeknek a fertőzést, azt írta, steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint dolgozik, így kizárt, hogy akármelyik pácienst megfertőzte volna. Rovó László családjával együtt jelenleg is karanténban van, tünetmentes, és eddig nem találtak pozitív esetet a környezetében. A rektor megjegyezte, hogy Szegeden van néhány po­­zitív eset, de ezek függetlenek tőle.

A Magyar Orvosi Ka­mara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít az SZTE rektorával szemben. Erről a köztestület tájékoztatta az MTI-t. A közleményben idézik a kamara etikai kódexét, amely szerint az orvos nem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg szá­­mára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.

Máshova kell vinni a gyerekeket

Azt is bejelentették, hogy a szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Korányi fasor 14–15. alatti épületében látják el Szegeden a gyermekgyógyászati alapellátási ügyeleti feladatokat március 23-án 16 órától. Tehát hétfőtől nem a Szilágyi utcai alapellátási ügyeletre kell vinni a gyerekeket.

A szegedi önkormányzat pedig arra kér minden szegedit, akinek 70 év feletti hozzátartozója él a városban, hogy segítsen idős rokonának a bevásárlásban, a halaszthatatlan ügyek elintézésében. Azt is ké­­rik, hogy akinek idős szomszédja van, akinek nincs, aki segítsen, akkor a szomszédok ajánljanak segítséget az idős embernek. Azoknak a 70 éven felülieknek, akik senkitől sem kapnak segítséget, az önkormányzat segít.

Ha a nyugdíjas kifizeti, hétköznapokon napi egyszeri meleg ételt, hétvégente konzerv készételt, heti kétszer alapvető élelmiszert, szükség szerint gyógyszereket, kéthetente pedig alapvető tisztálkodó- és tisztítószereket szállítanak házhoz. A szállítás ingyenes.

Változik a rendelés Makón és Vásárhelyen is

A fekvőbetegosztályokon a ter­­vezett ellátásokat, műtéte­ket szüneteltetik, kizárólag sür­gősségi betegeket látnak el az életveszély, illetve a tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében. Az intézmény egyes osztályait azonnali hatállyal kiürítik. A kakasszéki reumatológiai és mozgásszervi rehabilitációs ellátást, valamint a hódmezővásárhelyi ápolási osztály tevékenységét szüneteltetik – áll a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó honlapján közzétett tájékoztatóban. Azt is tudatta az intézmény, hogy mától a járóbeteg-szakrendelést is korlátozzák. Bizonyos rendelések átmenetileg szünetelnek, van, ahol csak te­­lefonos konzultációra lesz le­hetőség.

Lehet foglalni a vérellátónál

A várakozási idő csökkentése ér­­dekében lehetőség van időpontot foglalni a véradásokra az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján. Aki a Szegedi Regionális Vérellátó Központban szeretne vért adni, ingyen parkolhat a Honvéd téri parkolóházban. Az egészségügyi intézményeknek most is folyamatosan szükségük van a vérkészítményekre, elsődlegesen a sürgősségi ellátáshoz, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat azt kéri, hogy aki teheti, adjon vért.

A veszélyhelyzet a szemétszállítást is érintheti. A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. természetesen továbbra is elviszi a szemetet. Azonban azt kérik, hogy a szállítási napokon a kukákat legkésőbb 5 óráig mindenki tegye ki a ház elé, mert lehet, hogy módosítaniuk kell a szemeteskocsik útvonalát.

Megjelentek a csalók

Csanádpalotán a vírushelyzettel kapcsolatos felmérés ürügyé­vel igyekeznek bejutni csalók a házakba – közölte az önkormányzat. Debreczeni István polgármester felhívta a figyelmet, hogy nem végeznek felmérést házaló módszerrel. – Amennyiben valaki az önkormányzatra, vagy más szervekre hivatkozik, de maga az ember nem ismerős, akkor éljenek a gyanúval, és hívják a rendőrséget. Önkormányzatunk csak önök által is ismerős helyi dolgozónkkal intéztet bármiféle ügyet, idegeneket nem alkalmaz – írja a településvezető.

Olvassa el az összes a témában írt cikkünket a következő linken: Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában