Csongrád megye

2020.03.14. 08:32

Továbbra sincs koronavírusos beteg a megyében

– Nem volt ilyen eset az iskolában, ha előfordult volna, akkor kötelessége lett volna jelenteni – reagált Nagy Anett, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója arra az álhírre, hogy az intézmény diákjai Olaszországban jártak sítúrán, és van köztük koronavírusos beteg.

delmagyar.hu

Fotó: Rodrigo Viana/Senado Federal

És nem ez az egyetlen álhír, ami Szegeden és a megyében elterjedt a napokban. Az emberek mindenféle kontroll nélkül osztanak meg a közösségi oldalakon olyan információkat, amiket nem ellenőriznek, pedig nem lenne bonyolult utánanézni.

Néhány napja pedig Szentesen terjedt el az, hogy elvittek a településről egy kamionost koronavírus-fertőzés gyanújával. A szóbeszédet rendkívüli sajtótájékoztatón oszlatta el Szabó Zoltán polgármester és Vig István, a háziorvosok kollegiális vezetője. Elhangzott: nincs koronavírusos beteg a városban és a pánikot is megelőzendő, a veszélyhelyzet időszakában még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tájékoztatásra. Tudomásunk szerint a megye többi egészségügyi intézményében sem mutatták ki a fertőzést egyetlen betegnél sem.

Az viszont már biztosnak tűnik, hogy az országos megelőzési terv részeként a II-es kórház egy részét járványkórházzá alakítják arra az esetre, ha komolyabban elkezdene terjedni a koronavírus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában