2020.04.30. 20:32
Nem épít le Makón a Continental
Nem tervez leépítést Makón a Continental – cáfolta a cég az egyik gazdasági portál információját, amelyről mi is beszámoltunk. Sőt, nyíregyházi üzemük egyik üzletágát éppen Makóra telepítik.
Forrás: DM
– Szeretnénk minden munkahelyet megőrizni, nem született olyan döntés, miszerint 200 vagy akár több száz alkalmazottunk munkaviszonyát felbontjuk – reagált a napokban megjelent cikkünkre a a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Akkor a napi.hu cikke, illetve Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökének információi alapján azt írtuk, a Continental makói és váci telephelyén minimum 200, de legfeljebb 700 fős létszámleépítést hajtanak végre.
– Makón a vevői megrendelések és a termelés várható felfutási üteme alapján úgy döntöttünk, csökkentjük az egyik munkaerő-kölcsönző partnerünk által biztosított szolgáltatás igénybevételét, továbbá május 1-től csökkentett munkaidőt tervezünk bevezetni. Így rövid távon csökkenthetők a megrendelésállomány változásából adódó esetleges negatív hatások, bízva abban, hogy az év második felében a kapacitásainknak megfelelően nő a kereslet – szól a közlemény.
A cégtől makói szempontból jó hírt is kaptunk: a Continental kifuttatja a hűtő-fűtő rendszerek gyártását Nyíregyházán, és az üzletághoz kapcsolódó termelést áthelyezi makói gyárába. Emögött nem a koronavírus, hanem a piac változása áll – a hűtő-fűtő rendszerek iránti kereslet jelentősen csökkent 2018 óta. Ez a termelés a nyíregyházi telephelyen szeptember végére szűnik meg, ahol 127 munkavállaló szerződését fel kell bontani legkésőbb ez év végéig.
– Az onnan érkező rendelésállománnyal már számoltunk a koronavírus-helyzet hatására módosított kapacitásigényeinknél – válaszolták arra a kérdésünkre, hogy ez jelenti-e Makón esetleg új emberek felvételét.