Online betekinthetünk az állatok mindennapjaiba

2020.04.06. 12:32

Vadaspark: nem állt meg az élet

Bevételek nélkül kell megoldaniuk az állatok ellátását a Szegedi Vadasparkban. Azok, akik máskor kilátogatnának, továbbra is segíthetnek az örökbefogadással. A vadaspark mindennapjaiba az interneten most is bepillanthatnak.

Munkatársunktól

Forrás: Szegedi Vadaspark

 

Annak ellenére, hogy a korona­vírus okozta veszélyhelyzet mi­­att a Szegedi Vadaspark beláthatatlan ideig nem fogadhat látogatókat, az élet nem áll meg az állatkertben. Erre hívta fel a figyelmet a Szegedi Vadaspark: a munkatársak a háttérben ugyanúgy dolgoznak, az állatokat el kell látni. Megírtuk: három csoportra osztva végzik a munkájukat a gondozók a vészhelyzetben. A csoportok egymással nem is találkoznak.

– Kétszáznyolc faj több mint 1500 egyede él az állatkertünkben, ebből 69 fajt nemzetközi fajmentő tenyészprogram, illetve törzskönyvi program keretén belül tartunk, köztük számos veszélyeztetett faj egyedét. Je­lenleg bevételek nélkül kell ezt a feladatunkat megoldanunk, a korábbi években legnagyobb részt a látogatók által befizetett belépődíjak és saját vállalkozásaink és más vállalkozók által fizetett bérleti díjak fedezték a költségeinket – áll a vadaspark közleményében, amelyben jelzik: az adó egy százaléka mellett az állatok jelképes örökbefogadásával is támogatható kedvenceik ellátása.

A Lemur catta, avagy a gyűrűsfarkú maki is lakója a vadasparknak.
Fotó: Szegedi Vadaspark

A Szegedi Vadasparkban sok állatnak van „gazdája” – bár a vadaspark most zárva van, a Facebookon és az Instagramon most is betekinthetnek az állatok mindennapjaiba. Sokan ajándékként adták tovább az örökbefogadói oklevelet szeretteiknek, barátaiknak, kollégáiknak. Most ezekre a felajánlásokra még nagyobb szüksége van a vadasparknak, az örökbefogadás részleteiről az intézmény honlapján tájékozódhatnak. A Természetvé­delmi Mentőközpontot is saját bevételeiből működtette a va­­daspark, az állatbarátok ezt a munkát is támogathatják adófelajánlásukkal. A vészhelyzet miatt az állatok fogadása szünetel, az újranyitás után a mentőtevékenységet is folytatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában