Helyi közélet

2020.05.02. 06:53

Karantén kaland-tér: játékos vetélkedő értékes nyereményekért

Indul a Karantén kaland-tér nevű játék az egyházmegyében élő családoknak. Az első feladványt vasárnap, anyák napján kell teljesíteni az étkező asztalnál. Aki legalább hat feladatot teljesít, sorsoláson vesz részt.

Munkatársunktól
Karantén kaland-tér: játékos vetélkedő értékes nyereményekért

Hat éve szervez az Egyházmegyei CsaládKözPont csapata a Szegedi CsaládEgyetem részeként különböző előadásokat, szemináriumokat és speciális „terepgyakorlatokat” a családok egészséges működésének szolgálatában. Tapasztalataikból merítve msot egy élménygyűjtő játéksorozatot indítottak azoknak, akik egy háztartásban élnek, függetlenül az életkortól és a család típusától.

A Karantén kaland-tér nevű játékban május folyamán hetente kettő, azaz összesen nyolc játékos feladatra hívják a vállalkozó kedvű családokat. Az első feladat a „Gyerünk az asztal köré!” címet viseli, ugyanis, a szervezők úgy vélik, hogy az asztal a lehetőségek tere, mert lehet rajta sütést, főzést előkészíteni, enni, társasozni, dolgozni, kézműveskedni. Éppen ezért most vasárnapi feladvány a családdal történő közös étkezés az asztalnál.

Azt kérik a szervezők, hogy május első vasárnapján legyen az ebéd egy különleges együttlét. Bármi is kerül délidőben az asztalra, a terítés legyen gondos és ünnepi. Például terítővel, ritkán használt tányérokkal, szalvétákkal és egy szál gyertyával meghittebbé lehet tenni. Ne csak az asztal, hanem a család öltözéke is legyen csinos, de kényelmes. Fontos, hogy amikor elkészült az ebéd, minden családtag egy időben, egyszerre üljön az asztalhoz. Mindenki mellőzze a telefonokat és az okoseszközöket az asztalnál. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, és tulajdonképpen azt, hogy általuk mi is megszülethettünk. Éppen ezért ebédnél idézzenek fel a családtagok egy-egy kedves, közös emléket az édesanyával vagy a nagymamákkal kapcsolatban.

A versenyben résztvevők ügyeljenek arra, hogy a terített asztalról vagy a családi asztaltársaságról készüljön fotó, amit a [email protected] címre kell elküldeni. Ezzel tudják igazolni, hogy elvégezték a feladatot.

Azok, akik a nyolc kihívásból legalább hatot teljesítenek és ezt igazolják is, június első hetében ajándéksorsoláson vesznek részt, ahol tíz nyeremény talál gazdára. A nyertes családok népszerű társasjátékok listájából választhatják ki a nekik tetszőt.

Aki ezen a vasárnapon extra meglepetést szeretne a jelenlévő édesanyának szerezni, annak egy titkos, házilag megvalósítható ötletet ajánlanak, ami nem kerül pénzbe, de az édesanyák a legféltettebb kincseik között őrizgetik majd húsz év múlva is. Erről a www.csaladegyetem.hu weboldalon találni részleteket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában