2020.05.07. 16:00
Megújult az Ezer Év Parkja – Fotók
Egyre zöldül és tartalmilag is bővül a korábban Mini Hungary nevet viselő Ezer Év Parkja Mórahalmon. A kiállítóhely szabadtéri része péntektől fogad látogatókat.
Folyamatosan dolgoznak a mórahalmi Ezer Év Parkján. Az egész park megújult a pénteki nyitásra. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS
Fotó: Torok Janos
Februárban váltott nevet az egykori Mini Hungary Park, és Ezer Év Parkja lett belőle. Az intézmény vezetői sokat gondolkoztak azon, mi lenne a leghitelesebb elnevezése a parknak, és arról, hogy ezt milyen képi világgal szeretnék a közönség elé tárni. Az új elnevezés a magyar történelem és kultúra gazdag ezer évére utal.
Öt éve nyílt
Logójukban arra törekedtek, hogy ezt az időkeretet úgy tudják megjeleníteni, hogy közben játékos, modern és letisztult formákat alkalmazzanak. Így nyert alakot az új arculati elemük, amelynek hátterében a honfoglalást reprezentáló ópusztaszeri Árpád-emlékművet, míg előterében a honfoglalás ezredik évfordulójára felépített Országház sziluettjét álmodták meg. A történelmi Magyarország félszáz, 1910 előtt épült műemlékét bemutató szabadtéri makettmúzeum 2015-ben nyílt meg Mórahalmon.
Megújult az Ezer Év Parkja. Fotók: Török János
Napról napra egyre zöldebb és gazdagabb az Ezer Év Parkja. Tegnap délelőtt is dolgoztak a munkások, csinosították a parkot. Mórahalom különleges turisztikai nevezetessége nemcsak külsőleg, tartalmában is többet tud majd nyújtani látogatóinak 2020-tól. Az új arculattal rendelkező, a Kárpát-medence jellegzetes építményeit bemutató interaktív bemutatóhely arra készül, hogy péntektől fogadhassa látogatóit. Ekkor még csak a szabadtéri kiállítóhely lesz megtekinthető.
Interaktív témautak
Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, megújult a főépület alatti pinceszint is, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd. A foglalkoztató tér és a minimozi lehetőséget nyújt történelem-, magyar- vagy művészettörténet-órák megtartására. A közeljövőben a témautak bejárása tablet segítségével interaktívvá válik, és saját tempóban mindenki annyi érdekességet tudhat meg az épületekről, amennyit szeretne.
Folyamatos a felújítás
Tóth Adrienn intézményvezetőtől megtudtuk, az új tájékoztató táblák kihelyezése mellett folyamatosan újulnak meg a méretarányos makettek, amelyekből végül mintegy ötvenet láthat majd a nagyközönség az Ezer Év Parkjában. A jövőben játszótér, pihenőhelyek és szabadtéri színpad is színesíti majd a magyarság ezeréves történelmét bemutató makettgyűjteményt.