Hódmezővásárhely

2020.06.28. 14:02

Új helyen kezdik az iskolát a Szőnyi elsősei Vásárhelyen– Fotók

A vasárnapi istentiszteleten az Ótemplomi Református Gyülekezet kiállást fogalmazott meg Bán Csaba lelkész mellett – amit Szabó Ákos intézményi lelkipásztor liturgiája után olvasott fel Elek András gondnok. Ugyanitt kihirdették, hogy szeptember 1-jétől az Andrássy út 33. szám alatti épületbe kezdik meg tanulmányaikat a Szőnyi Benjámin Általános Iskola leendő első osztályos tanulói.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

- Az elmúlt napokban az a gondolat fogalmazódott meg bennünk, hogy tisztelendő úr munkáját megerősítve, kiállást fogalmazunk meg mellette. Bán Csabát az elmúlt két és fél évben, és különösen az utóbbi hetekben számos támadás érte Hódmezővásárhely polgármestere részéről. Bán Csaba munkáját a folyamatos építkezés jelzi. Köszönjük áldozatos munkáját és szolgálatát!

A kiállást a templomban is alá lehetett írni, illetve a következő napokban a lelkészi hivatalban nyílik rá lehetőség.

 

Bán Csaba lelkész megköszönte a kiállást, és az istentisztelet végén bejelentette, hogy a hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Gyülekezet 72 millió forintért veszi meg az Andrássy út 33. szám alatti 1070 négyzetméteres telken álló 371 négyzetméteres házat. Szeptember 1-jétől átmenetileg szeretnének ott helyet biztosítani a 3 első osztály 60 kisdiákjának. Az épület 5 éve lakatlan. A gyülekezet várhatóan 25 millió forint támogatást kap a helyrehozatalára, átalakítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában