A valóságunk felér egy horrorral

Mitől is különleges ez a könyv? A titokzatos és egyben hátborzongató események színhelye egy kitalált magyarországi település, Lajosfalva, másrészt olyan aktuális problémákról ír, mint az iskolai és a családon belüli erőszak, de érinti a magyar társadalomra jellemző drog- és alkoholfogyasztási szokásokat is.

A kollektív bűntudat metaforája

– Édesapám halála után új házba költöztünk, amelynek szomszédságában egy üres telek állt, közepén egy omladozó viskóval. Éjjelente, mikor kijártam cigizni, iszonyúan kísérteties látványt nyújtott. A macskák nyávogása is túlviláginak hangzott. Nemcsak emiatt esett a választás erre a címre, egy barátom fogalmazta meg nagyon találóan, hogy a ház a kollektív bűntudat metaforája, ezért is szerepel a kertünk többes szám első személyben.

Rajmund Sándorfalván nőtt fel és jelenleg is itt él, a történetben szereplő helyszínek többségét szülővárosa inspirálta, hangsúlyozta, fontosnak tartotta, hogy az olvasói számára minél közelebb hozza a történetet.

– A történet helyszíneihez Sándorfalvát használtam, felismerhetők egyes utcák, terek leírása, hiszen itt nőttem fel, ezt a helyet ismerem, és az ember arról tud írni legjobban, amit ismer. Másrészt ez egy kitalált történet, aminek semmi köze Sándorfalvához, ezért el is akartam tőle távolodni, ezért a település nevét megváltoztattam Lajosfalvára, amely szinte bárhol lehetne Magyarországon. Egyetemista koromban egy színtársulathoz csatlakozva bejártuk az országot. Ott figyeltem fel rá, hogy szinte minden település ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan kockaházak sorakoznak, a templomok nagyon hasonlóak. Ez nem negatívumként csapódott le bennem, csak konstatáltam, hogy ez a valóság, ebben élünk.

A könyv társadalmi kérdéseket is feszeget, például az iskolai bántalmazás fontos szál a történetben, amelyre a szülők, tanárok egy része ma is csak legyint, holott Rajmund szerint szinte mindannyiunkat érint ez a probléma akár közvetett módon, akár úgy is, hogy mi magunk voltunk az áldozat vagy épp az elkövető szerepében.

– Magam is életem át hasonlót. A gimiben rám vertek egy masszív vasajtót, ami után négy öltéssel varrták össze az arcom. Éveken keresztül rettegve jártam be az iskolába, ez elég mély nyomot hagy az emberben. Bár a könyv írásakor úgy éreztem, hogy már túl vagyok a történteken, amikor a regényben a témához értem, fel kellett állnom, elszívni egy cigit, volt, hogy napokig leálltam az írással – meséli Rajmund. Erről a témáról beszélni tabunak számít, jelzi ezt Rajmund példája is, aki arra a kérdésemre, hogy felnőttként leült-e beszélni a bántalmazóival, nemmel válaszol.

– Az érettségi után egyszerűen nem találkoztunk többet és nem is került szóba a dolog. Ezért tartom fontosnak ezt a témát, mert azt látom, hogy a tanárok és a szülők sem veszik ezt a dolgot komolyan, elviccelik: a gyerekek már csak ilyenek. Aztán van, akiben ez megragad és egy történetet inspirál benne – de nem mindenki ilyen szerencsés, ezért is kell róla beszélni – hangsúlyozza a szerző.

S hogy manapság mivel lehet ráijeszteni az olvasókra? Arra izgalmas választ kapunk.

– A történetben szerepelnek természetfeletti erők, kísértetek, de nem ezektől lesz valami ijesztő. A valóság sokkal rémisztőbb tud lenni. Gondoljunk bele egy sztori arról, hogy az ember egy Tinder-randi után egy kád jégben ébred, úgy, hogy hiányzik a veséje, az sokkal ijesztőbb egy szellem felbukkanásánál, mert valósabbnak gondoljuk, hogy megtörténhet.