A napokban kezdődik

2020.07.11. 11:14

Nagy lámpacsere indul Vásárhelyen

Javulhat az esti fényerő Hódmezővásárhelyen. Egy vizsgálat kimutatta, hogy 410 lámpatest fényereje nem megfelelő. A napokban ezeket a lámpatesteket kicserélik.

Kovács Erika

– A Kutasi úton is sok panasz érkezett a közvilágításra. Több forgalmas gyalogátkelőhely és kerékpárút is keresztezi az utat – mondta a pénteken megtartott sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

– Sokan panaszkodtak, hogy a Simonyi utca és a Jókai utca közötti szakasz esténként igen sötét, ezáltal balesetveszélyes is – folytatta.

A polgármester július 10-én jelentette be az átfogó cserét.
Fotó: Kovács Erika

A polgármester kiemelte, Hódmezővásárhely volt az első település Magyarországon, ahol a teljes közvilágítást átállították ledes technológiára.

– A technológia azóta igazolta a létjogosultságát, viszont vannak gyermekbetegségei. Itt, Hódmezővásárhelyen is többen panaszkodtak arra, hogy sötét van, és nem egyenletes a megvilágítás az utakon. Az új városvezetés megvizsgálta ezt a kérdést, bevonva a lámpatestek gyártóját is. A vizsgálat 410 olyan lámpatestet talált, ahol az eredetileg több mint 9000 lumenes teljesítmény helyett mindössze 6000 lumen megvilágítást biztosítottak, ami most már a szabványszintnek sem felel meg. A napokban elkezdő­dik a lámpák cseréje.

Hantosi Árpád, az önkormányzat energetikusa hangsú­lyozta a tájékoztatón: a gyártó első ütemben 62 felújított lámpatestet szállított le. A csere a napokban kezdődik a forgalmasabb utcákban és előreláthatóan szeptemberben fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik