Többeken a kötelezően előírt maszk sem volt

2020.07.30. 14:01

Víruspánik a szegedi vonatpótlón

Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük. A járművet azonnal körülvették a rendőrök, de végül továbbengedték, az összes utassal együtt. A három ember Romániából jött Szegedre.

Suki Zoltán

Orosházán szállt fel tegnapelőtt egy Szeged felé tartó vo­natra Birkás Tamás, akinek ka­­landosabb lett az útja, mint amilyenre számított. A Délmagyarországnak elmondta, hogy mielőtt elérték volna Hódmezővásárhelyt, elment a mosdóba, amibe egy gomb megnyomása után jutott be. Vásárhelyig min­­den rendben volt. Ott az összes többi utassal felszálltak a vonatpótló buszra, ami egyébként majdnem tele volt.

Figyelmeztették a rendőrök azokat, akik nem viseltek maszkot a buszon. Fotó: Birkás Tamás

Piros papírlapok

Mivel még volt pár perc az in­dulásig, az egyik férfi leszállt do­­­hányozni. Amikor rágyújtott, egy piros papírdarab esett ki a táskájából. Ez azonnal feltűnt a sofőrnek és az utasoknak is, akik megrémültek, mert azt gondolták, hogy a férfi koronavírussal fertőzött. Pár pillanat múlva ki­­derült, hogy nem ő az egyetlen, két másik utasnál is ugyanilyen cédula volt. A sofőr értesítette a rendőröket, akik öt perc alatt kiértek, és – Birkás Tamás szerint – körbevették buszt. Ez­­után mindenki leszállt, a három em­­bert megvizsgálták, a többieknek pedig maszkot és kesztyűket osztogattak. Pár perc múlva végül elindult a busz Szegedre, de az említett három utast a hátsó ülésekre küldték. Birkás Tamás azt is elmondta, hogy az utasok egy része pánikba esett, mindenki ideges volt.

Úton a karanténba

Az esetről megkérdeztük a rend­­­­­őrséget és a vasúttársaságot is. A MÁV Zrt. Kommuni­ká­ciós Igazgatósága azt írta, hogy Hódmezővásárhelyen három utas szállt fel piros cédulával megjelölt táskával a vonatpótló autóbuszra, a busz vezetője ezt azonnal jelezte a diszpécsernek. Az értesítés után a rendőrség a katasztrófavédelmi szakemberekkel együtt érkezett ki a helyszínre, és megállapították, hogy az utasok Romániából léptek be az országba, ezért sza­­bály szerint 2 hét karantén letöltésére kötelezettek a tartózkodási helyükön – Szegeden –, ahová egyébként éppen utaztak.

A rendőrök a három utast a busz végében elkülönítették a többi utastól.

Azt is írták, hogy Szegedig, az előírásoknak megfelelően a buszon mindenki viselt maszkot. – írta a MÁV Zrt. Kommuni­ká­ciós Igazgatósága. Szegeden pedig azonnal megkezdték a jármű fertőtlenítését.

Maszkviselés

A maszkviselésről viszont más a véleménye a rendőrségnek. A Csongrád-Csanád Megyei Rend­őr-főkapitányság azt kö­­zölte, hogy kedden reggel a hódmezővásárhelyi pályaudvarra bejelentés alapján vonultak ki a járőrök. Az autóbusz ellenőrzésekor megállapították, hogy a sofőr által említett utasok jogszerűen tartózkodnak a járművön.

A három utas Lőkösházánál lépett be az országba, és szegedi lakcímére, a kijelölt ka­­ran­­ténhelyére utazott. Emellett azonban a buszon többen nem viselték a kötelezően előírt száj­maszkot, így őket a rend­őrök figyelmeztetették.

Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában