Nemrég még állt a bál

2020.08.25. 12:44

Leszerelték a botrányos táblát Klárafalván

Levették a botrányos tájékoztató táblát tartóoszlopairól Klárafalván. A polgármester, Boros Zsolt azt mondta, rövidesen pótolják, a részletekről azonban nem volt hajlandó nyilatkozni.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Eleget tett a klárafalvi önkormányzat a helybeli Hunyadi-­Huszta Brigitta kérésének, és nemrégiben leszereltette azt a térképes táblát, ami a község központi részén, a faluház közelében állt. Már csak a két tartóoszlop van a helyén, tapasztaltuk, amikor a minap arra jártunk. Falubeliektől úgy tudjuk, már bő egy hete eltüntették a helyéről.

A tájékoztató táblát július végén, ünnepélyes keretek között helyezték ki; elkészíttetése 200 ezer forintba került, a pénzt a beruházásra az önkormányzat pályázaton nyerte. Hunyadi-Huszta Brigitta azért ragaszkodott az eltávolításához, mert tíz fényképe volt látható rajta, amelyek a falu látványosságait ábrázolnák, ha a nyomdai kivitelezés nem sikerült volna félre. Ugyanis az összes kép homályos, életlen lett. A fényképek többek között a községházáról, a helyi templomról, a világháborús emlékműről és más nevezetességekről készültek, eredetileg természetesen kiváló minőségben. Minden bizonnyal a nyomda hibázott, de – mint korábban megírtuk – miután a táblát a polgármester átvette, a pályázatban kiírt átadási határidő pedig közelgett, kénytelenek voltak kihelyezni. – Ez így rossz fényt vet a falura és rám is – nyilatkozta akkor a fotós, aki a történtek miatt csúnyán összeveszett a polgármesterrel. Úgy tudjuk, azóta is dühös – elnézést sem kért tőle senki.

Kerestük a falu független polgármesterét, Boros Zsoltot. Szerettük volna megtudni tőle, miképpen, milyen forrásból, melyik cég közreműködésével és mikorra pótolják a közpénzből készült, leszerelt táblát, ő azonban mindössze annyit volt hajlandó közölni, hogy ez hamarosan megtörténik. További kérdéseink elől elzárkózott, és letette a telefont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában