2020.08.11. 12:34
Szegeden is sok a szingli
A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli – tájékoztatott az MTI Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársának elemzése alapján.

Forrás: Unsplash
A szociológus elmondta, hogy két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még.
A szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk 40 éven felüli.
A vizsgálat szerint a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot.
Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi.
Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számít, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, így Szegeden és Pécsen is – hangsúlyozta.
Kérdésre elmondta azt is, egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával.
A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr – fűzte hozzá Rövid Irén.