A II. világháborús hősökre emlékeztek Makón

– Azok a katonák, akik a hazájuk védelmében elestek, hősök voltak, akik tiszteletet érdemelnek az utókortól – mondta Babucs Zoltán hadtörténész, a makói megemlékezés szónoka. Beszédében felidézte a második világháború eseményeit az előzményektől, az igazságtalan trianoni békediktátumtól, a revízión át egészen addig, amíg a szovjet hadsereg sáskajárásszerű inváziója le nem tarolta Magyarországot, s közben a katonák megerőszakoltak több tízezer nőt, majd kényszermunkatáborba hurcoltak számtalan férfit.

– Akik visszatértek, azok is csak másodrendű polgárok lehettek: nem kaptak csak fizikai munkát, az átélt szörnyűségekről pedig hallgatniuk kellett – emlékeztetett. És a rendszerváltozásig hallgatni kellett az elesettekről is.

A környék legjelentősebb második világháborús emlékművét – a bajtársának fejfát állító katona szobrát – egyébként 1993 novemberében avatta fel Tőkés László református püspök és Végh Ferenc vezérőrnagy.

A fehér márvány lapokra 515 név van felvésve, de megemlékező sorok találhatók rajta a városért vívott harcokban elesett 218 honvédról, illetve a holokauszt idején elpusztított 1159 zsidó polgárról is. Mint a tisztelgő ünnepség nyitányakor elhangzott, ezen a napon jelképesen hazatért az 516. makói honvéd is, az akkor 31 éves Sirokmán József, aki 1945. április 25-én Bize községben áldozta életét a hazájáért. Eljött a megemlékezésre a lánya, Méhész Istvánné Sirokmán Erzsébet is, aki 6 évesen látta utoljára az édesapját.

A megemlékezéshez a zenét a makói Magán Zeneiskola fúvósai szolgáltatták, a holtakért Pálfai Zoltán plébános mondott imát a koszorúzás, a mécsesek és virágok mellvédre helyezése előtt.