63 makói gyermek jár ide

2020.09.08. 17:26

Megújult a Zrínyi utcai ovi + fotók

Mostantól Szent Tamás nevét viseli és a görögkatolikus egyházhoz tartozik a Zrínyi utcai óvoda Makón. Épületegyüttesét a nyáron teljes körűen felújították, több mint 73 millió forintot költöttek rá.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Az egyházra jellemző pompás külsőségek mellett áldották meg tegnap délelőtt Makón, a Szent Tamás nevét viselő egyházi óvodát, amely megújult, egyúttal a görögkatolikus egyházhoz került. Eddig a Szeged-csanádi római katolikus egyházmegye volt a fenntartó; az ortodox egyház az év elején jelezte, szeretné átvenni, hogy történelmi hagyományainak megfelelően részt vállalhasson a város oktatási-nevelési rendszeréből.

A beruházás, mint az igazgatótól, Ankesné Juhász Ilonától megtudtuk, mintegy 73,8 millió forintba került, amiből 54-et pályázati támogatásként kaptak. A közel 130 éves Zrínyi utcai óvodaépület teljesen megújult: kicserélték a régi kazánt, az ajtókat-ablakokat, a falak hőszigetelést kaptak, új mosdót alakítottak ki, bővítették a mosókonyhát, felújították a csoportszobákat, de akadálymentesítésre, az udvar burkolására és új játékok beszerzésére is tudtak költeni. A munkát makói vállalkozás, az M Color Kft. végezte el.

– 37 éve dolgozom itt, de még soha nem volt ilyen szép az óvoda – mondta meghatottan az igazgató.

A makói görögkatolikus közösség 1740-es megalapításától egészen az 1948-as államosításig iskolát működtetett a városban. Most óvodát, ami a hajdúdorogi főegyházmegyéhez tartozik, tagintézményként működik és 63 gyereket fogad 3 csoportban, akikről 6 óvónő, 6 dajka és 2 technikai dolgozó, valamint Bíró István óvodalelkész gondoskodik. Az ünnepélyes átadón Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kiss-Rigó László megyés püspök mondott köszöntőt; az épületet, illetve az oda járó gyerekeket, szüleiket és a dolgozókat Kocsis Fülöp érsek-metropolita áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában