A Jövő nyárra teljesen megújul a makói Korona

2020.09.22. 17:51

Örülnek a civilek az új teremnek

Befejeződött a makói belváros fontos épülete, a Korona Csanád vezér tér felőli szárnyának emeleti felújítása – az épületrész eddig üresen, kihasználatlanul állt. A helyi civil szervezetek örülnek, hogy a város itt egy újabb elegáns nagyteremmel gazdagodott.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

– A 300 négyzetméter alapterületű épületrészben korábban szállodai szobák voltak, de mintegy negyedszázada üresen állt – mondta a nagyterem átadásakor Farkas Éva Erzsébet polgármester. A csaknem 114 milliós beruházást a megyei közgyűlés által koordinált pályázati forrásból valósították meg, a szerény ünnepségre eljött Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnöke, Mágori András megyei képviselő, a helyiek közül pedig Kovács Sándor és Czirbus Gábor alpolgármesterek.

A nagyterem egyébként egy hangszigetelő fallal két, külön bejáratú részre osztható és kiszolgáló helyiségei is vannak. Technikai berendezésekkel, új bútorokkal ugyancsak felszerelték.

– A városban mintegy 70 civil szervezet működik. Ők a fenntartási időszakban ingyenesen használhatják rendezvényeikhez – hangsúlyozta a polgármester.

– Hamarosan megnézem a helyet, mert már van is elképzelésünk, mire használnánk először – közölte Sarró Mihály, a Bruder János nevét viselő, 62 tagot számláló kertbarát kör vezetője.

– Nagyon örülünk az új lehetőségnek, és ha a járványhelyzet engedi, itt fogjuk tartani a januári pótszilveszterünket – árulta el lapunknak. Forgó Géza, a helytörténettel foglalkozó, 42 fős tagsággal rendelkező Szirbik Miklós Egyesület elnöke szintén jó ötletnek tartja az új termet.

– Meg tudjuk itt tartani a közgyűléseinket, de előadások, tudományos fórumok helyszíne is lehet – mondta. Szerinte szükség van egy állandó helyre a civileknek.

Teljes megújulás

A rendezvényen elhangzott, hogy a Csanád vezér tér felőli épületszárny földszinti részének felújítására is kiírták már a közbeszerzési eljárást, aminek a lezárása november—december körül várható. Itt kap majd helyet a városi információs pont, illetve berendeznek egy korhű szatócsboltot is, amely jellegzetesen makói kézműves portékákat fog árulni. Az eljárás lezárását követően várhatóan fél éven át tart majd az építkezés. Ha ez is befejeződik, a Koronának többé nem lesz kihasználatlan része.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában