Gyermeket nevelő családok előnyben

2020.11.05. 20:30

Negyvenhat településre juttatnak téli tüzelőt

Ismét sikeresen pályáztak a megye ötezer lakosúnál kisebb településeinek önkormányzatai a szociális tüzelőanyag-pályázaton. A legtöbb forrást ezúttal is Apátfalva kapta, ezáltal több mint 300 családon, egyedül élőn segíthetnek.

Kiss Anna

20201015 Szany Szociális tüzelő, tűzifa Fotó: Kustor Réka KR Kisalföld

Fotó: Kustor Réka

Idén 2329 kistelepülést támogatott a kormány a szociális tüzelőanyag-programban, összesen 5 milliárd forintot osztott szét a pályázatot benyújtó önkormányzatok között a Belügyminisztérium. A Csongrád-Csanád megyei községek és kisvárosok is sikeresen jelentkeztek, összesen negyvenhatan nyertek, így 90 millió 213 ezer forint érkezik a megyébe a rászoruló családok és az egyedülálló idősek támogatására.

A legtöbb önkormányzat 1 és 3 millió forint közötti összeget kapott, például Baks is, ahol szenet vásárolnak. Búza Zsolt polgármestertől megtudtuk, összesen 200-250 háztartásnak tudna így segíteni. A program elvárásainak eleget téve azok kapnak tüzelőt, akik hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, időskori járadékot kapnak, továbbá azok, akiknek a háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85 500 forintot.

Karácsony melegben

Emellett sikeresen pályázott még például Ambrózfalva, Ásotthalom, Csanytelek, Dóc, Felgyő, Királyhegyes, Nagylak, Óföldeák és Zsombó is. Ahogyan tavaly, úgy idén is Apátfalva nyerte el a legtöbb forrást megyénkben, ott 6 millió forintból tudnak segítséget nyújtani a községben élő nehéz sorsúaknak. Szekeres Ferenc polgármester lapunknak elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan most is mintegy 300 család és egyedül élő idős ember téli tüzelőjéhez tudnak hozzájárulni.

– A családok 10, míg az idősek 6 mázsa kemény lombos fát kapnak, erre november 9-től adhatják be az igénylést. A tüzelőt a Délalföldi Erdészeti Zrt.-től szerezzük be, már a héten meg is érkezik a településre a rendelés. A tervek szerint az év végi ünnepek előtt mindenki megkapja a tűzifát, mert célunk, hogy mindenki melegben tudjon karácsonyozni – hangsúlyozta a polgármester.

Kistelepülések segítsége

A szociális tüzelőanyag-program 2011-ben 800 millió forintos összeggel indult, vagyis a keret az eltelt években több mint ötszörösére emelkedett. A támogatásra az ötezer lakosnál kisebb önkormányzatok pályázhattak, mert ezeken a településeken jellemzően több az idős ember, és a községek saját bevétele is kisebb az átlagosnál. Az elbírálásnál arra törekedtek, hogy a legkisebb falvak igényeit maximálisan kielégítsék, a fennmaradó összeget a települések anyagi helyzetéhez igazodva osztották fel. A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőt jövő év február 15-ig kell kiosztaniuk a rászorulók között.

Ennyiért vásárolhatunk

Jelenleg egyébként a legtöbb településen 1 mázsa szenet 3000 forintért vásárolhatunk, míg egy hódmezővásárhelyi tűzifa-­kereskedésben 4500 forintért lehet venni egy kaloda nyárfát. Szegeden egy magánszemély 12 ezer forinttól árulja az erdei vegyes, ömlesztett, kályhakész tűzifának köbméterét, Csongrádon pedig a száraz, vastag, hasított akác köbmétere 13 ezer forintnál kezdődik, a kereskedő ingyen házhoz is viszi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában