Helyi közélet

2020.12.22. 13:21

Hátrányos helyzetű gyerekek karácsonya Makón

A járványhelyzet miatt idén elmarad a hátrányos helyzetű gyerekek hagyományos karácsonyi ünnepsége, de az érintettek most is megkapják ajándékaikat – mondta el Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, aki két családnak át is adta a nekik összeállított csomagokat az egykori ifjúsági klub főtéri helyiségében.

Szabó Imre

Mint elhangzott, a makói önkormányzat és Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány 6 éve szervezte meg először a városban a rendezvényt. Most húsz helyi vállalkozásnak, civil szervezetnek, alapítványnak és magánszemélynek köszönhetően összesen 1,5 millió forint gyűlt össze, melyből 180 családnak állítottak össze egy-egy csomagot. Azoknak a családoknak adnak ebből a támogatásból, melyek rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.

A szétosztásban az Infopont munkatársai fognak segédkezni.

Összesen 1,5 millió forint gyűlt össze, melyből 180 családnak állítottak össze egy-egy csomagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában