Ünnepi motívumokkal közelít az év vége – Hetvenen küldték be rajzaikat

2020.12.02. 19:18

Maszktervező gyerekek

A színek és a rendelkezésre álló felület bátor használatát, az ünnepi elemek alkalmazását, illetve a dekorativitást és a szimmetria esetleges megjelenését is figyelte a zsűri a gyerekek tervezte maszkokon.

T.Sz.

Fotó: Tábori Szilvia

Idén az év végi készülődés, a rajzolás is összekapcsolódott a pandémiával és a kötelező maszkviseléssel, ám a gyerekek így is lelkesen várják az adventi és karácsonyi hangulatot. Közel hetvenen je­lentkeztek rajzaikkal a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Tervezz maszkot! felhívására.

A kulturális intézmény vezetője kérdésünkre el­­­mondta: örömmel és meglepe­téssel fogadták a kimagasló érdeklődést és a szép munkákat. A beadott terveket Erdélyi Tibor és Prém Szabolcs festőművészek értékelték három kategóriában; óvodás, alsó és felső tagozatos diákokat jutalmaztak. A díjazottak óvodás kategóriában: első Török Klaudia, második Bíró Roland, harmadik helyezett Kovács Zoé Luca.

Az általános iskola alsósai közül az első díjat Zsibrita Lia, a másodikat Hős Botond, a harmadikat pedig Barnus kapta. A felső tagozatosok közül Hamvas Klára, Tímár Zsófia és Forrai Flóra emelkedett ki a me­­zőnyből munkáival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában