Helyi közélet

2021.01.11. 16:01

Bontással kezdődött meg az építkezés Csengelén

A bontással a közelmúltban megkezdődött 572,5 milliós büdzséből – korábbi kormányhatározat alapján az idei költségvetés terhére – a csengelei, 18-szor 30 méteres pályával rendelkező tornaterem építése az iskolaudvaron, a Petőfi utcai részen – tudtuk meg Tóth Tibor polgármestertől.

I. P.

Ilyen lesz az új csengelei tornacsarnok. Fotó: Csengelei Önkormányzat

Használaton kívüli illemhelyet, raktárt tün­tetnek el folyamatosan a helyszínről, biciklitárolót helyeztek át, feladat még a közműkiváltás, egy meglévő gázbekötés át­­­helyezése. A munkaterületet január 15-én adják át a kivitelezőnek, amelynek képviselői a hét elején egyeztetésre még ellátogatnak a faluba.

Eddig a faluház nagytermét használták testnevelésórákra és egyéb szabadidős sporttevékenységre Csengelén, ezért is van szükség tornacsarnokra.

A fejlesztés a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban valósul meg, és amint elkészül, a Szegedi Tankerületi Központ vagyonkezelésébe kerül.

Ilyen lesz az új csengelei tornacsarnok. Fotó: Csengelei Önkormányzat

– A faluház rendezvényterme a kultúrház jelleget, fel­­adatot nem tudta teljes mértékben betölteni, mert a bordásfalak, ha nem is jelentősen, de mégis akadályt jelentettek ebben. Vagyis a tornaterem megépültével a faluház belső kialakítását is rendezhetjük végre – közölte lapunkkal a polgármester.

– Nagyon örülünk a tornateremnek, azért is, mert eddig a diákoknak és a felnőtt lakosságnak a téli sportolásra, mozgásra csak a faluházunkban nyílt korlátozott lehetősége. Elkészülte után az őszi, téli hónapokban és rossz időben is minden körülmény adott lesz a szakszerű testnevelésórák megtartásához. Ez a beruházás mérföldkő Csengele életében – mondta Tóth Tibor. Hozzátette, a következő tanévben már le­­het, hogy birtokba vehetik a diákok és tanáraik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában