Két hónap elteltével térhetnek vissza a diákok

2021.01.06. 13:45

Várják már az iskolakezdést

Pontosan két hónap elteltével, jövő hét hétfőn, január 11-én várhatóan újrakezdődik a tanítás a középfokú oktatási intézményekben. Az ásotthalmi Bedő erdészeti iskolában a diákok és a tanárok is várják már az iskolakezdést.

Arany T. János

Ásotthalom 2021.01.05. Bedő Albert erdészeti iskolában takarítanak, fertőtlenítetenek, várják a diákokat Képen: Fotó: Török János TJ DM

Fotó: Török János

– Végre lehet dolgozatot íratni és feleltetni – válaszolta Andrésiné Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Technikum Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója arra a kérdésünkre, miért várja szakkifejezéssel élve a jelenléti oktatás folytatását, azaz a digitális oktatás végét.

Komolyra fordítva a szót azt mondta, a középiskolásoknak szükségük van egymásra és a közösségre.

– Ugye a diákok mindig azt mondják, hogy csak ne kelljen iskolába járni. De amikor nem járnak iskolába, akkor hiányzik nekik, és már a gyakorlatra visszaérkezéskor azt mondták, jó, hogy itt vannak, és alig várják, hogy megkezdődjön a rendes iskola – tette hozzá.

A Bedőben a november 11-én újra bevezetett digitális oktatás felkészülten ért mindenkit.

A vajdasági tanulóknak éppen lejárt a tíznapos karantén az őszi szünetet követően.

A digitális oktatás második hetétől heti három napon jártak a diákok gyakorlatra, így azért az iskola kicsit népesebb volt, mint a tavaszi digitális ok­­tatás időszakában. Az intézmény dolgozói kihasználták az időt, az épületeket fertőtlenítették, takarítottak, festettek, még lambériáztak is.

Az ásotthalmi Bedőben felkészültek a diákok vasárnap délutáni érkezésére, a kollégiumi szobákat és a tantermeket nemcsak kitakarították, hanem fertőtlenítették is. Fotó: Török János

– Természetesen, hasonlóan az első hullámhoz, amikor nem kellett főzni, a konyhai dolgozók most sem maradtak munka nélkül. Itt van ugye a 10 hektáros parkunk, amit gondozni kell, ilyenkor ősszel a faleveleket is össze kell gereblyézni – utalt arra az intézményvezető, hogy a konyhás nénik is lombseprűt ragadtak. Még nem lehet tudni, változtat-e a kormány a kijárási tilalmon, ezért a Bedő kollégistái a megszokottnál néhány órával korábban visszatérhetnek az intézménybe.

– Vasárnap várjuk vissza a tanulókat, nyilván egy kicsit módosított napirenddel, hiszen nem tudjuk, hogy a kijárási tilalom, illetve a korlátozások hogyan változnak. A tantermeket, a kollégiumokat előkészítettük. Várjuk az oktatás kezdetét, hiszen két hét van a félév végéig, január 22-én le kell zárni a tanulókat. Úgyhogy ez a két hét az oktatóknak és a diákoknak is kemény időszak lesz, hiszen a digitális oktatás hiányosságait is pótolni kell. Sok diákot fogunk látni füzettel a kezében sétálva a parkban – mondta a Délmagyarországnak Andrésiné Ambrus Ildikó igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában