2021.02.08. 19:30
A télisportok fellegvára lehet Makó
A téli sportok valóságos fellegvárává válhat Makó azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, amelyeket immár nemcsak tervez, hamarosan meg is valósít a Maros Télisport Egyesület. A jégpálya fölé kerülő új sátorra már megvan a pénz, az öltöző megvásárlására is szépen gyűlnek az adományok.
Jégkorongozók a pályán. Hamarosan a curling is színesíti majd a téli sportok palettáját. Fotó: Szabó Imre
Mint tavaly megírtuk, a civil szervezet azt tervezte, hogy hogy 68 millió forintból új sátrat vásárolnak a Deák Ferenc utcai jégpálya fölé, ami ráadásul olyan speciális borítást kap majd, amelynek köszönhetően jég boríthatja, de görkorcsolyázásra is alkalmas.
Asztalos Péter elnök terveinek immár nincs akadálya, hiszen TAO-támogatásból sikerült megrendelni az új sátrat, amit heteken belül, a jég elolvadását követően fel is tudnak szerelni – tudtuk meg tőle.
Így a pálya fölé 5 méterrel szélesebb, 3 rétegű hőszigetelt légsátor kerül, ami napos időben sem engedi felolvadni a jeget.
A makói önkormányzat közel egy évtizede vásárolta meg az akkor még mobil műjégpálya elemeit, s ugyanabban az évben került először fölé sátor.
Akkoriban még senki sem gondolta, hogy mindez egyszer egy 50 igazolt versenyzőt a soraiban tudó egyesület bázisa lesz, amelyben a jégkorong mellett olyan, nálunk még egzotikusnak számító sportágnak is otthona lehet, mint a curling. Ez utóbbi pályáját ugyancsak a mostani fejlesztés részeként mintázzák bele a jég felületébe – a Maros Télisport Egyesület már tagja is lett a Magyar Curling Szövetségnek.
Beszámoltunk arról is, hogy közösségi finanszírozással a www.tokeportal.hu/maros oldalon keresztül fűthető, konténerekből álló öltöző vásárlására gyűjtenek a gyerekeknek. Időközben megkezdődött az adományok fogadása, és már több mint 800 ezer forint össze is jött. A cél 10 millió forint, aminek összegyűjtésére 60 napja van a Maros Télisport Egyesületnek.
Mi a curling?
A curling a Wikipédia szerint a téli olimpia programjában szereplő, németalföldi eredetű, Skóciában nemzeti sportként számon tartott csapatjáték. Közel 500 éves múltra tekint vissza. A játékot két csapat játssza, mindkét csapat nyolc-nyolc követ csúsztathat a jégpályán egy kijelölt kör alakú mezőbe. Az a csapat nyer, amelyiknek kövei a játékrészek végén a legközelebb esnek a kijelölt kör középpontjához.