Virágvasárnap

2021.03.28. 19:36

Ismét bejárta Szegedet a musical villamos

Musicalslágerek csendültek fel városszerte tegnap: a nosztalgiavillamos Török Annával és Angler Balázzsal a fedélzetén járta be Szegedet, akik közel egy órás koncertet adtak a fedélzetén.

Munkatársunktól

Musical slágerekkel színesítette a szegediek életét a várost bejáró nosztalgiavillamos. Fotó: Kuklis István

Immár negyedik alkalommal indult útnak tegnap Szegeden a Musical Villamos. A Palladium Színház produkcióját a járványhelyzet miatt csak online követhették nyomon élőben az érdeklődők, de néhány percre azok is élvezhették, akik a jármű útvonalán lévő megállókban álldogáltak. Az 1905-ben gyártott nosztalgiavillamos a Szeged Plazától indult a Nagyállomásig, majd vissza az Európa Ligethez.

Már el is felejtettük, milyen jó érzés, amikor azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk – Török Anna
Fotó: Kuklis István

Fedélzetén Török Anna és Angler Balázs adott közel egy órás koncertet musical slágerekből. A Széchenyi téren megálltak pár percre, az ott lévők egy meglepetés dalt is végighallgathattak, csakúgy mint azok, akik a végállomáson várták őket.

– Féltünk ettől, mert már nagyon régen volt fellépésünk, ráadásul mozgó járművön énekelni nagy kihívás. De nagyon pozitív élmény volt. Már el is felejtettük, milyen jó érzés, amikor azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk – mesélte Török Anna, akit a szegediek már több darabban is láthattak. A Szegedi Nemzeti Színházban az Evita címszerepét játszotta, a Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig a Queen musicalben szerepelt. Férje, Angler Balázs is azt emelte ki a zenés utazás végén, hogy mostanában kevés lehetőségük van élőben találkozni a közönséggel, ezért megköszönte mindazoknak, akik a kedvükért elmentek a megállókba.

Musical slágerekkel színesítette a szegediek életét a várost bejáró nosztalgiavillamos.
Fotó: Kuklis István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában