Szent András volt eredetileg a szentesi Szent Anna-templom

A Szent Anna-templom falainak alsó részéről 2003 nyarán eltávolították a vakolatot, így jó lehetőség nyílt az egykori átépítések megfigyelésére. Nagy Géza Balázs teológus is ekkor bővítette ki ismereteit. Munkájából, Az első szentesi templom története című helytörténeti műből kiderült, nem csak katolikus miséknek adott helyet a város legkorábban említett középülete.

Kőtemplom az Árpád-korból

Szentes első okleveles említését 1332-ből ismerjük, ekkoriban egy kőből épült, Szent András apostol tiszteletére szentelt temploma volt. A templom építészeti jellemzői alapján az Árpád-házi királyok idején, valószínűleg a tatárjárás előtt, a XIII. század első felében épülhetett.

A következő századokban, az 1500-as évek közepére Szentes la­kossága a reformáció kálvini ága mellé állt, így új igények szerint a reformátusok használták az épületet.

A török utáni időkben, 1697–99 között egy fosztogató csapat felgyújtotta a templomot, az épület teljesen kiégett, a la­­kosság pedig a Tisza túlpartjára, Böldre menekült. Visszaköltözésük után, 1701-ben a templomot is helyreállították.

Mint Nagy Géza Balázs könyvéből kiderül, a XVIII. század elején a katolikus egyházi közigazgatás is fokozatosan helyreállt, és bár Szentesen szinte csak reformátusok laktak, a templomról – egykori katolikus jellegét említve – többször is írtak. 1745-ben a templom életének mozgalmas időszaka következett: a reformátusok bővíteni akarták, a katolikusok pedig visszakapni.

Mária Terézia döntött

Hosszas huzavona után az ügy egészen a királynőig jutott. Mária Terézia végül úgy döntött, hogy a templomot kapják visszaa a katolikusok, a reformátusoknak pedig épüljön megfelelő méretű, téglaalapozású vályogtemplom. Az utolsó református istentiszteletet 1747. július 26-án tartották, három napra rá pedig Szent Anna tiszteletére szentelték fel a templomot.

A következő években megnőtt a katolikusok száma a városban: Szentes földesura, báró Harruckern Ferenc először német kéz­­művesekkel, majd a Mátraaljá­ról érkezett matyó földművesekkel szaporította a város katolikus lakosainak számát. A hívek száma annyira megnőtt, hogy a templom bővítésre szorult, így az épületnél szélesebb, közel nyolc méter hosszú toldás épült a hajó keleti végéhez, így a kórust is áthelyezték.

Kő kövön nem maradt

A templom állapota azonban egy­re romlott, az 1834-es földrengés is megviselte: a szentély és a sekres­tye falai a boltozattal együtt tönkrementek. A hajó mennyezetét a szú annyira meggyengítette, hogy leszakadását vasalatokkal és gerendákkal igyekeztek elhárítani. Legkésőbb a földrengéskor a torony mindkét oldalán két-két méternyi távolságban függőlegesen végigrepedt a fal. Feltehetőleg ekkor rogyott meg a kórus is, amit ezért aládúcoltak, írja Nagy Géza Balázs gyűjtésében.

Az épületet 1842. január 9-én lezárták, ekkor állapota már életveszélyes volt. A régi templom bon­­tását Busch Miklós építőmester irányításával 1844. április 25-én kezdték meg. A középkori templom hajóját – az egyetlen épületet, amely az Árpád-házi királyoktól a török időkön át az örökváltságig kísérte Szentes mindennapjait, s amely legalább öt-hatszáz évig állt fenn – egy hónap alatt elbontották bővítményeivel együtt. Az ősi templomot Leeb Mátyás plébános szavai szerint „úgy elbontották, hogy kő kövön nem maradt”.

Új templom épül

Labádi Lajos helytörténész gyűjtéséből kiderült, az új templom építését a Károlyi-család vállalta el, a város 600 ezer téglával és a toronyórákkal, a grófi család 58 ezer forinttal, az egyházközség 33 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez.

Az új templom alapkövének le­­tételére 1844. július 6-án került sor, az elkészült építményt pedig 1847. július 26-án szentelte föl Leeb Mátyás plébános Szent Anna tiszteletére. A püspöki fölszentelés Raskoványi Ágoston váci megyés püspök 1853. évi látogatásakor történt meg.

A templom szentélyében áll a Szent Anna tiszteletére készült főoltár a tabernákulummal. A diadalív két oldalán egy-egy mellékoltár áll, balra a Szentháromságot, jobbra Szűz Mária és Szent József eljegyzését jelenítik meg. A jobb oldali hátsó boltszakaszban a Piéta-oltárt találjuk. A templombelső figyelemre méltó műalkotása a bejárattól balra a karzat alatt elkerített Fájdalmas Mária-oltár és kápolnája, amely 1852-ből való.

A templom szobrai közül a Fájdalmas Szűzanya-szobor 1886-ban, a Szent Antal-szobor és a Keresztút 1892-ben, a Szent Teréz-szobor 1932-ben készült. Ahogy Labádi Lajos írja, a templom berendezési tárgyai közül figyelemre méltó a papi szék, amely az 1760-as évekből való barokk, aranyozott farámájú, bársonyhuzatú karosszék. A tölgyfa padokat kagylós díszű profillal Antal János szentesi asztalosmester készítette 1846–1850 között. A nyitott, neobarokk gyóntatószékek Tar János munkái, a sekrestye szekrénye pedig 1820 körüli. Figyelemre méltó bútorkülönlegesség a biedermeier anyakönyvíró állványszekrény és az 1840-es évekből való késő biedermeier fali ingaóra is. A templom liturgikus felszerelései közül kiemelkedik az 1763-ban készült miseruha, amely gyöngy­öltésű barokk kartusokban ró­­zsákkal díszített, s szerepel rajta az egykori kegyúr, Harruckern Ferenc és felesége, Dirling Mária Antónia hímzett kettős címere is. A mennyezet szecessziós stílusú seccóit Endre Béla és Rudnay Gyula festette 1910-ben, a diadalív seccója pedig Terney Béla egykori szentesi gimnáziumi igazgató-tanár munkája.

Elkélne egy felújítás

A műemlék jellegű Szent An­na-templom 1910-ben esett át egy nagyobb átalakításon. Kívül és belül újrafestették, a tetejét díszes eternitpalával fedték be, számolt be erről Labádi Lajos. 1949-ben kívülről, 1959-ben pedig belülről ismét újrafestették a templomot. A templom külső tatarozására utoljára 1981-ben került sor, Vági László apátplébános, Szentes díszpolgára szervező munkájának köszönhetően. A nagy múltú, városképileg is becses építmény napjainkban ismét alapos felújításra szorulna. A templom legégetőbb problémája az elöregedett tetőszerkezet, de belül is vannak jelentős gondok: az épület a boltívek mentén hosszában és keresztirányban is végig reped. A teljes felújítás egy több száz milliós projekt lenne, ehhez legalább városi szintű, komoly összefogásra lenne szükség.