Felülvizsgálják a cirkuszi állattartást

2021.05.12. 16:00

Szegedi elnököt kapott a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Az állatvédelem mindannyiunk életében egyre hangsúlyosabb – mondta Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója, akit a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnökévé választottak. Hatékony munkára számít: minden tagnak megvan a maga szakterülete, és a résztvevő szervezetek szakmailag is sokat tudnak hozzáadni az állatvédelem ügyéhez.

Farkas Judit

20210428 Szeged Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója lett a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöke. Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

Az állatvédelmet és az állatjólétet tűzte zászlajára az áprilisban megalakult Nemzeti Állatvédelmi Tanács, a testület elnökének Veprik Róbertet, a Szegedi Vadaspark igazgatóját választották. A tanács az elnökön, a társelnökön és a titkáron kívül 11 szavazati joggal rendelkező tagból áll, ezenfelül tanácskozási joggal az állatvédelem területéhez kapcsolódó szervezetek vesznek részt a munkában.

Az előző tanácsnak is elnöke volt

Az elnök munkáját társelnökként Ovádi Péter, a Nemzeti Ál­­latvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos támogatja. Az elnököt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter kérte fel, a tagokat olyan szervezetek jelölték ki az igazságügyért felelős miniszter mellett, mint például az Állatorvostudományi Egyetem, a Magyar Állatorvosi Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia és például az Országos Rendőr-főkapitányság.

Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója lett a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöke.
Fotó: Karnok Csaba

A testület megalakulásával az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács tagjainak megszűnt a megbízatása. Veprik Róbert a tanácsnak tagja és öt évig elnöke volt.

Egyre hangsúlyosabb az állatvédelem

– A kormány által indított on­­line kérdőívet az állatvédelemről 260 ezernél is többen töltötték ki. Ez is mutatja, hogy az állatvédelem egyre hangsúlyosabb mindannyiunk életében. Egyre nagyobb figyelem irányul a társ- és haszonállatok tartására, a fiatalok észrevehető érzékenységgel fordulnak az állatok védelme felé. Jól látható, hogy számos eset a közösségi oldalakon is nagy felháborodást válthat ki

– foglalta össze Veprik Róbert, hogy miért is van nagy szükség a tanácsadó testület munkájára. Olyan szervezetek vesznek részt az együttműködésben, amelyek szakmailag is sokat tudnak hozzáadni az állatvédelem ügyéhez.

Hatékony munkára számít a tanácsban

– Az illegális szaporítók és állatviadalok szervezői elleni fellépés, a védett állatok szállítása, illegális állatcsempészet, állatkereskedelem, kóbor állatok helyzete

– sorolt fel az elnök néhány ügyet, amivel a tanács foglalkozik majd.

Hozzátette: minden tagnak megvan a maga szakterülete, így hatékony és hangsúlyos munkára számít. Az állatvédők segítségét is várják, ugyanis

azt is fel szeretnék mérni, ho­­gyan, milyen körülmények között működnek az állatvédelem gerincét alkotó menhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek. A cirkuszi állattartás szabályozása, felülvizsgálata is szerepel a tervek között

– ezt az állatvédelmi konzultáció kitöltői is kiemelték mint fokozott társadalmi érdeklődésnek számító témát. Az oktatás, az ifjúság tudatformálása is része lesz a tanács munkájának: a Szegedi Vadasparkban is azon dolgoznak, hogy kialakuljon a gyerekekben, fiatalokban az állat- és természetvédelem pozitív szemlélete.

A tanács feladatai

A Nemzeti Állatvédelmi Tanács feladatkörébe tartozik: az állatvédelmet érintő aktuális kérdések megtárgyalása, a témával kapcsolatos jogsza­bálytervezetek, kormányzati stratégiák véleményezése, a jogsza­bály-módosítás vagy új jogszabály megalkotásának kezdeményezése.

Mindezek mellett feladatuk a javaslattétel az állatvédelemmel kapcsolatos oktatásról, továbbá vizsgálatok, felmérések kezdeményezése arról, hogy miként valósulnak meg a gyakorlatban a jelenlegi szabályok, törvények, rendelkezések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában