Nem adott választ az áramszolgáltató

2021.07.22. 08:00

Többen aggódnak Vásárhelyen, hogy kigyulladhat a házuk

A tabáni városrészben feszültségingadozás miatt a hónap elején közel száz háztartásban több százezres, néhol milliós kár keletkezett. Mint megírtuk, hétfőn lakossági fórumot tartottak, de a károsultak nem kaptak választ a kérdéseikre, mert nem volt jelen a szolgáltató illetékese. Lapunk is kereste az MVM Démász Áramhálózati Kft.-t, de nem kívántak válaszolni a kérdéseinkre.

delmagyar.hu

elektromos vezeték felső vezeték Fotó: Kallus György

Forrás: Illusztráció

Fotó: Kallus György

Egyeseknél a kazán ment tönkre, másoknak új hűtőt, fagyasztót, klímát, tévét, mosógépet kellett vásárolniuk a hónap eleji feszültségingadozás miatt. Akiknek sikerült megjavíttatniuk a készülékeiket, azoknak is mélyen a zsebükbe kellett nyúlni.

Az MVM kártérítést ígért, de a tabániaknak számos kérdésük lett volna az illetékesekhez, amiket összegyűjtöttünk és elküldtünk az MVM megyei sajtószolgálatának. Szerettük volna megtudni, mikor kapják meg a készülékeik javítási költségeit, illetve az újonnan vásárolt eszközök árát. Megkérdeztük, van-e lehetőség utólagos kárbejelentésre.

A hétfői lakossági fórumon többen felvetették, hogy félnek, mert nem tudják, hogy a falban lévő vezetékeik szigetelése megsérült-e a feszültség­ingadozás miatt. Aggódnak, hogy kigyulladhat a házuk. Megkérdeztük, tervezik-e ennek vizsgálatát.

Arról is kértünk információt, összesen hány háztartásban és milyen összegben keletkezett kár Tabánban, illetve miért nem vett részt senki a cégtől a lakossági fórumon.

Az írásban feltett kérdéseinkre a sajtószolgálattól szóban azt a választ kaptunk, hogy a cég nem kíván reagálni a kérdéseinkre, ellenben a figyelmünkbe ajánlották az MVM honlapján július 13-án megjelent rövid közleményt, ami azonban nem tartalmazza az általunk kért információkat.

„A társaság szerelői haladéktalanul megkezdték a hiba feltárását és a javítást, és körültekintően megvizsgálták az érintett hálózati szakaszt. Az átmeneti üzemzavar a háztartásokban használt elektromos berendezéseket is érinthette, ezért az ebből fakadó panaszokat, esetleges kárigényt az MVM Démász Áramhálózati Kft. soron kívül kezeli. Társaságunk törekvése, hogy folyamatos és biztonságos villamosenergia-szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, az üzemzavar okozta kellemetlenségért elnézést kérünk!” – olvasható a cég honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában