Fontos a jövőre is gondolni

2021.08.27. 17:41

A jövő szakmáival ismerkedtek a szentesi Pollákban

Először rendezett pályaorientációs tábort általános iskolásoknak a Pollák Antal Technikum. Az egy hét alatt robotot programoztak, a Cad Cam laborban dolgoztak és forrasztottak is a diákok.

Majzik Attila

Pályaorientásiós tábor a HSzC Szentesi Pollák Antal Technikumában. Fotó: Majzik Attila

– Tizenkét gyereket tudtunk fogadni az első „Robinfo” táborunkban. Azt szerettük volna, hogy az együtt töltött egy hét alatt a diákok betekintést kapjanak az informatika, az elektronika, a robotika és a CNC technológia világába, hogy ezzel is segítsük a pályaválasztásukat

– számolt be Szemerédi Endre gyakorlatioktatás-vezető. Az iskola pedagógusa a tábor programjaival kapcsolatban elmondta, délelőttönként a szakmai résszel foglalkoztak, a délután pedig a kikapcsolódásé volt.

– Foglalkoztunk humanoid robotokkal, LEGO robotokkal és fénnyel programozható mini robotokkal, az ozobotokkal is, de a Cad Cam laborban a CNC gépeken is dolgozhattak a gyerekek, illetve a forrasztópáka használatát is gyakoroltuk. Délutánonként a környéken szerveztünk szabadidős programokat, illetve Szegeden és Kecskeméten is jártunk üzemlátogatáson. Jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel, aki itt van, nagyon lelkes, érdekli a szakma. Nálunk olyan dolgokat láthattak és tapasztalhattak, amiket egyébként csak videókon láthattak eddig, illetve nagy élmény volt számukra a programozás, az alkotás öröme is – tette hozzá Szemerédi Endre.

A diákok az informatika, az elektronika, a robotika és a CNC technológia világába is bepillanthattak. Fotó: Majzik Attila

A résztvevő diákok is a széles programkínálatot emelték ki, kedvencet nem is nagyon tudtak választani.

– Nehéz egyet kiemelni, de talán a LEGO robotok építése, programozása tetszett a legjobban, meg a forrasztás is érdekes volt. Ez a tábor jó alapokat adott, megismertem a környezetet, az itteni tanárokat. Még nem döntöttem el, hogy mi szeretnék lenni, de érdekel az informatika és az áramos dolgok is

– mesélte Török Marcell.

A tizenegy fiú mellett egy szem lányt találtunk, Mikecz Lilla ennek ellenére egyáltalán nem gondolja úgy, hogy az informatika egy „fiús” szakma.

– Én a testvéremmel jöttem a táborba. Mindegyik program nagyon tetszett, nem is tudnék egyet kiemelni. Nagyon érdekel az informatika, itt is szeretnék majd tanulni. Most én vagyok az egyetlen lány itt, de szerintem ez nem „fiús” szakma, a lányok előtt is nyitva áll ez a pálya – fogalmazott a diáklány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában