Felidézték ötven év emlékét

2021.08.28. 17:33

Aranydiplomákat adtak át az SZTE Mezőgazdasági Karán

Aranydiplomát vehettek át szombaton azok az öregdiákok, akik ötven évvel ezelőtt végeztek a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán, szereztek oklevelet a felsőfokú mezőgazdasági technikum állattenyésztési szakán. A kari épületben tartott ünnepégen a 71 korábbi diplomás közül 27-en vettek részt.

T. Sz.

Fotó: Tábori Szilvia

Fotó: Tábori Szilvia

- A mezőgazdaság nagy szerelem az életünkben. Olyan pedagógusok oktattak bennünket, hogy az élet, a hivatásunk 180 fokos változásaival is lépést tudtunk tartani. Szavahihető és kitartó emberré neveltek, és ha e két dolog ötvöződik, az eredmény sem marad el – fogalmazta meg múltidéző gondolatait Gergely Zoltán, Jászárokszállás aktív polgármestere, az 1971-ben a vásárhelyi állattenyésztési szakon végzett egykori hallgatók egyike.

Személyes iskolaválasztásáról elmesélte: a tangazdaság ritkaságnak számított akkoriban, de Vásárhely ebben is különleges város volt. A kollégium pedig a szűkös anyagi helyzetben jelentett hatalmas lehetőséget.

Az aranydiplomások többsége az utóbbi években a mezőgazdaság területén tevékenykedett, de akad közöttük olyan, aki országgyűlési képviselőként vagy polgármesterként tevékenykedett az utóbbi fél évszázad alatt. Ezen az évfolyamon végzett többek között Dömötör Mihály, vásárhelyi fotóművész is, akiről talán kevesen tudják, hogy az első munkahelye a „szalámigyár” volt.

Az ünnepségen Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja mondott beszédet, majd Gergely Zoltán, az 1971-ben végzett évfolyam egykori hallgatója, Jászárokszállás jelenlegi polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában