Sándorfalva

2021.08.06. 18:05

Gyűrűzik a madarakat

tóth A. Péter

Szántó Bence, a Szalakóta Látogatóközpont munkatársa egy nádiposzáta begyét vizsgálja. Fotó: Tóth A. Péter

Egyhetes turnusokban váltják egymást a Fehér-tó mellett a táborlakók, akik a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereinek vezetésével ismerkednek a madárvilággal. A gyűrűzőtáborok működtetésénél a szervezők arra törekszenek, hogy évről évre nagyjából azonos időtartamban és állandó hálóállásokkal végezzék az adott területen élő és az ott átvonuló madarak gyűrűzését. A madarak befogása és egyedi jelölése lehetőséget nyújt többféle tudományos kutatásra. Az idei nyáron is megrendezik a Fehér-tavi madarásztábort, melynek helyszíne a sándorfalvi Szalakóta Látogatóközpont.

A korán kelő madarászok a szokásos módon fogják meg és vizsgálják a madarakat: hálókat feszítenek ki a nádas fölé.

A hálókat óránként ellenőrzik, a belegabalyodott szárnyasokat óvatosan kiszabadítják, majd kis vászonzsákokba teszik őket. Ezután mindent aprólékosan lejegyeznek az egyedről, a befogás időpontja és helye mellett a fajta, a tollazat, a testtömeg mind-mind sokat elárulhatnak egy-egy madárról.

Szántó Bence, a Szalakóta Látogatóközpont munkatársa egy nádiposzáta begyét vizsgálja.
Fotó: Tóth A. Péter

A vizsgálat mindössze néhány percig tart, a jelölőgyűrűvel ellátott madarat azonnal visszaengedik a természetbe. A jelölőgyűrűk segítségével nyomon követhetik a madarak vándorlási szokásait, és több más, fontos információhoz is juthatnak egy újabb befogás alkalmával.

A táborokba még lehet jelentkezni a Magyar Madártani Egyesület megyei csoportjának közösségi oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában