Az iskolakezdés legjobb része

2021.08.19. 18:40

Tanszervásárlási roham – 10-15 ezer forintot költenek a szülők az alapvető dolgokra (Fotók)

Megkezdődött a tanszervásárlási roham: a legtöbben már elkezdték beszerezni az iskolakezdéshez szükséges holmikat. Idén nincs kiemelt őrület egyetlen minta vagy figura iránt sem, talán csak a legkisebbek unikornis-imádata, illetve a szuperhősök azok, amik kitartanak az előző évekből.

Timár Kriszta

20210817 Szeged Indul a tanszerek beszerzése fotó: Kuklis István (KI) Délmagyarország

Fotó: Kuklis István

Már csak szűk két hét van az iskolakezdésig, így egyre na­­gyobb a forgalmuk a pa­­pír-írószer boltoknak, illetve a nagyáruházak ilyen tematikájú részlegeinek.

Bár a becsengetést a legtöbb gyerek nem várja, a füzet- és tanszervásárlást szinte mindannyian élvezik. Ma már ugyanis lehetőség van az egyéni ízlésnek megfelelő füzeteket, tolltartókat és táskákat megvásárolni, hiszen szinte minden korosztálynak és érdeklődési körnek megvan a maga termékcsaládja.

Egy édesanyákat tömörítő csoportban végzett rögtönzött közvélemény-kutatásunkból az derült ki, hogy idén talán nincs konkrét figura vagy motívum, amiért a gyerekek egységesen megőrülnének. Leáldozott tehát az a korszak, amikor minden kislány jégvarázsos és minden fiú pókemberes füzetekkel és táskákkal rohangált: kicsit általánosabb és sokkal változatosabb lett a kínálat.

Az alsós fiúknál a hősök még mindig menők, illetve az autók, amiket egyébként még felsős korukban is szívesen nézegetnek például füzetborítókon. A lányoknál a rikító színek divatosak alsóban, a legkisebbeknél emellett az unikornis, panda és egyéb cuki kisállatok. A kicsiknél jellemző, hogy akár a teljes felszerelést ugyanabból a kollekció­ból állítják össze: vannak már olyan gyártók, amelyek az iskolatáskától a ceruzáig mindent ugyanabban a színvilágban és mintával gyártanak le, így ha valaki beleszeret egy dizájnba, akár mindent beszerezhet be­­lőle.

A nagyobb korosztályban a mintákat kiszorítják a stílusok és a fotók, és igazából már az iskolatáska dizájnja is mellékes, mert sok esetben azt sporthátizsák helyettesíti. A felsősök és a középiskolások így többnyire már csak a füzetekkel divatoznak. Idén a tapasztalatok szerint sokan keresik a Máté Bence természetfotóival díszített sorozatot, de kelendőek a tájképekkel, illetve városképekkel dekorált darabok is.

Vannak iskolák vagy tanítók, akik kifejezetten kérik, hogy ne a drága, mintás füzeteket, hanem a legegyszerűbb darabokat vásárolják meg a szülők, hogy ne legyenek különbségek a gyerekek között anyagi helyzetük alapján. És olyan család is akad, amely kifejezetten ezt választja, mert ezt szereti.

A 3. osztályba készülő Szalma Marcell például csak „sünis” füzetet pakolt kosarába kedden délben az egyik nagy papír-írószer áruházban.

– Ebbe nagyon jó írni, mert nem csúszkál benne a toll

– magyarázta döntését. Hozzátette: azért vesznek rá mintás borítót, hogy menő is legyen: ő autósat választott.

Egy felmérés szerint a ma­­gyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető felszereléseket 10-15 ezer forintért, az iskolatáskát – amelyből az iskolások 80 százaléka idén újat kap – további 15 ezer forintért vásárolják meg. Természetesen a végösszeg nagyban függ attól, ki mennyit szán az iskolakezdésre, hiszen míg például A5-ös füzetből van 38 és 300 forintos is, anatómiai táskát is lehet kapni 6000 forint alatt és több mint 20 ezerért is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában