Időnként hibátlan autóval is érdemes felkeresni a szervizt

2021.08.28. 15:32

Vizsgák között biztonságban

Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted! Az Autós Nagykoalíció figyelemfelhívó programsorozata ezúttal autónk fékrendszerének és futóművének műszaki állapotára fókuszál.

Kovács András

Tárcsafék – életek múlhatnak rajta. Illusztráció: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

– Érvényes műszakival – olvashatjuk számos használt autó hirdetésében, és valóban sok az olyan jármű, amelynek legfontosabb értéke az, hogy van rajta néhány hónapra érvényes műszaki vizsga. A vírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak ugyan az okmányok, de ez nem jelenti sem azt, hogy nem lehet autót vizsgáztatni, sem azt, hogy nem kell odafigyelni járműveink műszaki állapotára.

Járműveink állapotának nem csak az ellenőrzéskor, hanem két vizsga között is mindig meg kell felelnie számos kritériumnak. A nagykoalíció tagszervezeteinek tapasztalata alapján azonban a járműtulajdonosok kevés figyelmet szentelnek ennek, így ezúttal autóink legfontosabb rendszereinek, a féknek, a futóműnek és a kormányműnek szentelik figyelemfelhívásukat.

Míg arculat szempontjából hangzatos, hogy megállíthatatlanok vagyunk, ha az autónkról van szó, akkor ez életveszélyes. A fékrendszer két legszembetűnőbb alkatrésze a féktárcsa és a -betét. Figyeljünk ezek állapotára, ha pedig nem tudjuk eldönteni, megfelelőek-e például egy hosszabb út előtt, mindenképpen mutassuk meg egy szakműhelyben.

A fékfolyadék nincs szem előtt, de a hidraulikus fékrendszerekben szerepe igen fontos. Vízmegkötő tulajdonsággal rendelkezik, ezért idővel forráspontja megnő, ami kritikus helyzetben a gőzbuborék-képződés miatt a fékhatás drasztikus csökkenését eredményezheti. Időnként szükséges a fékfolyadék ellenőrzése, adott esetben cseréje. A blokkolásgátló rendszer (ABS) és elektronikus menetstabilizátor (ESP) bármilyen hibája esetén az autó műszerfalán jelenik meg hibajelzés, ezzel azonnal szervizbe kell menni.

Tárcsafék – életek múlhatnak rajta.
Illusztráció: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

A futómű nemcsak az utazás közbeni komfortért felelős, hanem a menetbiztonságért is. Az illesztéseknél található csillapítóelemek a legtöbb esetben gumi alapúak, tehát kopnak és öregednek. Ez előbb rendellenes hangokat okoz, később jelentősen befolyásolhatja a futómű geometriáját, így az autó stabilitását. Ha furcsa, szokatlan, kopogó hangot hallunk a futómű felől, jelentkezzünk be egy vizsgálatra szervizünkben.

Fontos a futómű-geometria – kerékdőlés, -összetartás – helyes beállítása is. Ennek hiányában a jármű egyenesfutása nem lesz megfelelő, túlterhelődhet a futómű, és rendellenesen kophatnak a gumiabroncsok. A műszeres beállítás ára elenyésző az új abroncsszetthez képest.

A lengéscsillapítók a jármű kerekeinek úton tartásában játszanak főszerepet. Nem megfelelő állapotuk esetén a jármű instabillá válik, kanyarokban a megszokottnál jobban dől, megállás után hintázik az autó. Talán ez utóbbi a legkönnyebben észrevehető, ezért ha ilyet tapasztalunk, mielőbb látogassunk el egy megfelelő felkészültségű műhelybe.

A futómű része a kormánymű is, alkatrészei között szintén megtalálhatók a gumialapú csillapítóelemek. Bár a korszerű járművekben egyre nagyobb szerephez jutnak az elektromos kormányművek, a hazaiakban még mindig többségben vannak a hidromechanikus szervokormányok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában