Grecsó Krisztián eredetileg szegedi polgár akart lenni

A 92. Ünnepi Könyvhét szegedi vendége Grecsó Krisztián volt tegnap. A József Attila-díjas költő, író, dalszerző a Dugonics téren szegedi emlékeiről beszélt. Szóba került, hogy csak ötödjére vették fel a bölcsészkarra, viszont itteni ta­­nulmányainak köszönhet min­dent, amit mostanra elért, il­­letve az is, hogy a Délmagyarország tárcaírójaként bi­­zony azt is papírra vetette, ha egy tanára megbuktatta. A kö­­zönségtalálkozó előtt mi is elsőként a városhoz való viszonyáról kérdeztük.

– Szeged számomra különleges. Nagy szerelem volt, szerettem volna szegedi diák után itteni polgár is lenni. Sajnos ez végül nem vált valóra. Szeged emiatt rendszeres té­­mája a műveimnek, ennek el­lenére meglepődtem, amikor a városvezetés részéről azt a visszacsatolást kaptam, hogy ezt ők is észrevették, és az idén átvehettem a Szegedért emlék­érmet. Számomra ez egyfajta baráti gesztus a közösség ré­széről, amolyan visszakacsintás, hogy ez nekik is jólesik – fogalmazott lapunknak.

Az író tavaly két verseskötetet jelentetett meg: 23 év után tért vissza a lírához.

– Kíváncsi voltam, van-e még ilyen nyelvem, amin megszólalhatok, de szerencsé­­re a közönség azt igazolta, hogy igen

– mondta.

A kötetek egyike egyébként gyerekverseket tartalmaz – nyilván nem véletlenül, hiszen időközben apa lett.

– Ez egy teljesen új fe­­jezet az életemben. Érdekes, hogy korábban megmosolyogtam azokat, akik gyermekük születése után ilyeneket írtak, de az a helyzet, hogy ez megcsiklandozza az embert, és jön

– magyarázta.

Arra a kérdésre, milyen apá­­nak tartja magát, Grecsó Krisztián azt mondta, bár a könyvhét most kivétel, általában aktívan jelen van lánya életében.

– Szerencsére mára megváltozott az apaszerep, már nem kínos kimutatni az érzéseinket és részt vállalni a gyereknevelésben. Én sem szeretnék csupán a kenyérkereső lenni, nem lenne jó, ha ijesztő, távoli apaképe lenne a lányomnak

– jelentette ki.

Verseskötetei tavalyi megjelenése óta Grecsó Krisztián munkásságát publicisztikáin keresztül lehet követni: kétheti rendszerességgel jelenik meg rovata az Élet és Irodalomban, amelyben a filmkritika éppúgy helyet kap, mint a foci-Eb vagy a legutóbbi, lábtörlős-hamburgeres botrány.

– A tévékritika a 70-es évek óta állandó rovat a lapban, de ma már egy tévéműsort nem látnak annyian, mint régen, azok nem tudnak olyan nagy vihart verni vagy közbeszéd témájává válni. A rovat viszont megmaradt, amiben szerintem sok mindenről lehet beszélni. Nem politizálok, de közéleti, szociális és morális kérdésekről elmélkedek a saját értékrendemnek megfelelően. És bár ma már az író nem az, mint a reformkorban, akinek a szavára egy ország hallgat, hi­­szem, hogy azért van ennek valamiféle népnevelő hatása – mondta.

Grecsó Krisztián egyébként vo­­nattal érkezett Szegedre, út­közben is hamarosan megjelenő, Fehérben fehér című verseskötetének utolsó kéziratait olvasgatta. Elárulta: ebben is lesz szegedi történet. Arra a kérdésre, mennyire érzi magát jó értelemben értett celebnek, Pilinszky Já­­nost hozta hasonlatként.

– Századik születésnapján új kéziratokat jelentettek meg tőle, amelyeket Székesfehérváron, egy mosogató mögött találtak meg. Azért vett ott ki albérletet, hogy tudjon nyugodtan dolgoz­­ni, mert a fővárosban akkora sztár volt, hogy nem tudott normális életet élni. Nos, nekem ilyen problémám nincsen. Ter­mé­szetesen a könyvheti rendezvényeken sokan megszólítanak, és előfordul, hogy vásárlás közben is beszélgetésbe elegyednek velem, de alapvetően civil tudok lenni. Ennek pedig örülök, szerintem ez így pont rendben van – mondta.