Sok addig a teendő

2021.09.21. 16:24

Horgászparadicsomot alakítanának ki Szentesen

Új elnököt választott a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület, a tagok Halász-Szabó Imrének szavaztak bi­­zalmat, a munkáját Gergely Gá­­bor alelnökként, Szél Csaba titkárként, Baranyi László gazdasági felelősként, Szeri Tamás ifjúsági felelősként, Balla Zoltán pedig ifjúsági felelőshelyettesként segíti.

delmagyar.hu

Utánpótlásban nincs hiány. Archív fotó: Majzik Attila

A szentesi férfi gyerekkora óta pecázik, tízéves kora óta pe­­dig versenyszerűen is horgászik. Már régóta érlelődik benne a gondolat, hogyan lehetne a helyi horgászéletet megreformálni, erre pedig most elnökként nyílik lehetősége.

Utánpótlásban nincs hiány. Archív fotó: Majzik Attila

Mint Halász-Szabó Imre el­­mondta, meglátása szerint a szép és rendezett környezet ellenére húszéves lemaradásban van horgásztatásban Szentes, ezen pedig már az első lépéstől, a horgász jegykiadótól szeretne változtatni. Az új elnök a horgászoknak rendezett vízpartot, törpeharcsamentes vizet, gazdagabb halfogást és aktív halőrzést ígér, emellett pedig fontos, hogy az ország bármely tájáról ide érkező horgászok megtapasztalják, hogy milyen is a szentesi vendégszeretet. Halász-Szabó Imre a vizek városának tartja Szentest, ami a a környéken egyedülállónak számító adottságai miatt fellegvára lehet a hazai horgászatnak.

Az egyesület frissen megválasztott elnöke növelné a halőrök számát, valamint fejlesztené a napijegyes horgászatot is, emellett a jövőben a városi turizmusban is nagyobb szerepet szeretne vállalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában