Helyi közélet

2021.10.13. 12:43

45 megyei település kap pénzt tüzelőre

Több mint 2300, pontosan 2351 település vett részt sikerrel a Belügyminisztérium szociálistüzelőanyag-pályázatán.

Imre Péter

20210203 Csataszög A választókerület négy településére csataszög, Kőtelek, Zagyvarékas és Rákóczifalva juttat dr Kállai Mária országgyűlési képviselő tűzifa adományt, dr Nyerges Zsolt felajánlásának köszönhetően. Fotó: Mészáros János MJ Új Néplap

Forrás: Archív fotó/Illusztráció

Fotó: Mészáros János

Az önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tűzifát, illetve szenet 2022. február 15-éig kell kiosztaniuk a rászoruló egyéneknek, családoknak, de a legtöbb helyen ez már az ünnepek előtt megtörténik.

Csongrád-Csanád megyéből 45 település nyert, összesen 90 millió 730 ezer forintot, amelyből idén is Apátfalva kapta a legtöbbet, mintegy 6,2 millió forintot. A kisteleki járásban a székhely, Kistelek kivételével mindegyik település részesült támogatásban, vagyis Baks, Balástya, Csengele, Ópusztaszer és Pusztaszer.

– Az a pénz, amit a pályázaton nyertünk 220 köbméter tűzifára elég, és minden rászoruló 1-1 köbmétert kap, vagyis 220-an részesülhetnek belőle. Eddig, vagyis 2011-től minden évben igényeltünk támogatást, nagy segítség ez az önkormányzatoknak és az embereknek egyaránt – mondta el lapunknak Makra József, Ópusztaszer polgármestere.

Hozzátette, amelyik családnál több a rászoruló, ott annyiszor 1 köbméter jár. Ujvári László, Balástya első embere közölte, 760 mázsa barna kőszenet rendeltek és vásárolnak, ami több mint 100 egyénnek, családnak teszi melegebbé a hideg őszi és téli napokat. Csengelén viszont újítottak – számolt be róla Tóth Tibor polgármester. Ugyanis

a lakosság kérésének eleget téve idén először nem puha, hanem a lényegesen jobb fűtőértékű, úgynevezett kemény lombos fát vesznek az összegből, eleve arra nyújtottak be igényt.

Nagyjából 150 köbméterre futja a pénzből és Csengelén is 1 köbméter jut fejenként.

Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára bejelentette, hogy a központi költségvetés idén 5 milliárd forint támogatást biztosított a szociálistüzelőanyag-programhoz, ami az 5 ezernél kevesebb lélekszámú településeket érinti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában