Szeged

2021.10.26. 16:45

A vadaspark látja el az ebrendészeti feladatokat

Október közepétől a Szegedi Vadaspark vette át a városban a gyepmesteri feladatokat. Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója, egyben a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöke elmondta, példaértékű ebrendészetet terveznek működtetni.

Farkas Judit

20210428 Szeged Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója lett a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöke. Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján je­­lent meg a hír, hogy a Szegedi Vadaspark látja el a városban a gyepmesteri feladatokat. Szegeden, mint Veprik Róberttől megtudtuk, az 1980-as évektől működik gyepmesteri szolgálat.

– Nekem, mint a Nemzeti Ál­­latvédelmi Tanács elnökének, testhezálló a feladat – így fogalmazott az igazgató, aki elmondta, példaértékű ebrendészetet szeretnének működtetni, az állati jogok figyelembevételével. A gyepmesteri feladatokat nem az állatkert területén látják el, az algyői gyepmesteri telepet működtetik továbbra is, az állat­egészségügyi karantén tehát külön divízióként, telephellyel, alkalmazottakkal üzemel majd. Szerződést kötöttek a gyepmesterrel, aki eddig végezte a feladatokat, aki mostantól csapatban dolgozik. A támogatást is felemelte a szegedi közgyűlés: az eddigi 15 helyett 20 millió fo­­rintból gazdálkodhatnak éven­­te a továbbiakban.

Veprik Róbert elmondta, hogy szeretnék a gyepmesteri telepet egy menhelyhez hasonlóan mű­­ködtetni, ahonnan a lehető leg­gyorsabban újra gazdához kerülhetnek az ott elhelyezett állatok.

A kóbor kutyák befogása része a gyepmesteri feladatoknak, de állatot altatni csak indokolt esetben lehet. Erre példa, ha annak élettel összeegyeztethetetlen sé­­rülése vagy gyógyíthatatlan, sok szenvedést okozó betegsége van, netán ha hatóság és szakértői vizsgálat nyilvánította az ebet veszélyesnek.

A rendőrséggel is terveznek együttműködést, olyan karantént is létesítenének, ahol a hatóság által lefoglalt kutyákat el tudják helyezni. Annak érdekében, hogy minél eredményesebben találjanak gazdára a befogott és lefoglalt állatok, együttműködést kötnek az Or­­pheus Állatvédő Egyesülettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában