Makó

2021.10.25. 16:44

Megújult a városháza kisterme

Munkatársunktól

Fotó: Szabó Imre

Egymás után újulnak meg a makói városháza egyes épületrészei; most az emeleti kis tárgyalóterem és a hozzá tartozó folyosószakasz nyerte vissza méltó küllemét. A hétfői átadás alkalmával Farkas Éva Erzsébet elmondta, amikor a jelenlegi városvezetés átvette az épületegyüttest, néhol igen rossz állapotokat találtak. Azóta lépésről lépésre folyik az épület rendbe hozatala.

A kis tárgyalót most, 4,1 millióból állították helyre.

A pénz egy részét, másfél milliót a román nemzetiségi önkormányzattal – ők rendszeresen itt üléseznek – közösen nyerték tavaly pályázaton, a többit a város biztosította. A munkát a helybeli Szak-Ma Center Kft. végezte el.

A felújítás után szinte rá sem lehet ismerni a tanácsteremre. Fotó: Szabó Imre

Mint a polgármester, valamit Halmágyi Pál nyugalmazott és Szikszai Zsuzsanna jelenlegi múzeumigazgató bemutatta, a helyiség a felújításon túl történelmi jelentőségű elemekkel is gazdagodott. A falakon elhelyezett két tabló az egykori, ezer éven át fennállt Csanád vármegyét, illetve a megyét irányító vezetők tevékenységét mutatja be, illetve elhelyeztek egy szárnyas oltárt is, mely a csanádpalotai Szügyi László fafaragó alkotása.

Ebben Karsai Ildikó makói grafikusművész munkája látható, mely a klasszicista stílusjegyeket magán viselő városházát, azaz a régi megyeházát, az egykori Csanád vármegye székhelyét ábrázolja.

A most egyszerűen 110-es teremként emlegetett helyiség hamarosan méltó nevet is fog kapni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában