Dezsőnek meg kell halnia

A disznóvágás sokáig része volt eleink életének, ez a Délmagyarország régi lapszámaiból is kiderül. A hagyományok a bűnügyi hírekben is rendre előkerültek az első évtizedekben az ittas késelések miatt, később a feketevágás, a zsírbeszolgáltatás elmulasztása adott témát a lapnak.

Farkas Judit

Fotó: Fortepan/Ember Márk

Dezsőnek meg kell halnia – a szállóigévé lett mondat A tanú című legendás filmben hangzik el. A feketevágás szót sokszor olvashattuk a 40-es, 50-es évek Délmagyarországaiban is. Novemberben kezdődtek el hagyományosan a disznóvágások, a városban is: disznótartásra és -vágásra az 1800-as években egész iparág épült Rókuson.

Disznóölő szentek

A Délmagyarország adta hírül 1975-ben Bálint Sándor vonatkozó tanulmányának megjelenését is a Móra Ferenc Múzeum évkönyvében a disznótartás és a disznótor szegedi hagyományairól – ezek közül érdemes néhányat felidézni. Ideje általában Disznóölő Szent András (november 30.) és a régi szőregiektől szintén Disznóölő Tamás névvel illetett Tamás apostol (december 21.) közötti néhány hét, de olykor vágtak januárban is – lehetőleg hétfőn.

Ezt a napot legendásan gyűlölik az emberek, talán azt gondolták: legyen rossz a disznónak is. Nem öltek vasárnap, és szintén Bálint Sándortól tudjuk:

„A disznótort megelőző éjszaka a régi hagyomány szerint a gazda nem hál a feleségével, mert akkor a szalonnába, füstölthúsba beleesik a féreg, moly.”

Fenyőmag, salétrom

Alig virradt, mikor az emberek gyülekeztek, és egy pálinka után mentek lefogni a disznót. A böllér torkon szúrta a hegyes disznóölő késsel, a kiömlő vért felfogták, a „véröshurkába” került, vagy abból lett a reggeli. Korábban már megvették a szükséges fűszereket, kását, a kolbászbelet a beleskufától, megélezték a késeket, baltákat, szekercéket. Cserzy Mihály írásából, a Délmagyarország 1917. november 11-i számában többet is megtudhattunk a fűszerekről: „Paprika, só, majoranna, szagos-bors, magyar bors, ami nélkül a hurkát el se lehet képzelni. Továbbá köménymag, hogy ne legyen csömörlős a disznópaprikás. Koriander, fenyőmag, salétrom, ami szintén készen várta a disznóvágás utáni pácolást.”

Régen, amikor még szalmát borítottak a disznóra, úgy pörzsölték, a tűzbiztonsági rendelkezések értelmében ki kellett vinni az elpusztult hízót a település határába, vagy távolabb a tanyától.

„A pörzsölésnek a szalonna, sonka eltartásában, jellegzetes ízének biztosításában volt, illetőleg van a jelentősége.”

Bicskázás és feketevágás

Az 1920-as, 30-as években sorakoznak a lapban a szezonban a hírek, melyik disznótor után zajlott bicskázás, verekedés, sőt, halálos áldozatot is szedett az alkohol. 1933 januárjában saját unokatestvére késelte meg Farkas Pált: disznótoron voltak előtte egy őszeszéki tanyán, és részegen összevesztek valami apróságon. Az 1940-es évek végén, 50-es évek elején „kulákokról” olvashattunk, akik elmulasztották a zsír beszolgáltatását, vagy feketén vágtak – mint Pelikánék a filmben Dezsőt. 1954. december 12-i hírben találtuk: százával kérnek engedélyt a vágásra, Szegeden a hétvégéig összesen 1542 disznóölés történt. Egy 1984-es visszaemlékezésben olvastunk lapunkban „kifehérített” feketevágásról: „Siessetek! Mindjárt virrad! Ha valaki észreveszi, végünk van! (...) Ebből az egyetlen disznóból beadást! Az anyjuk szentségit! Még akkéne! Négy kiló zsír! Aztán ha beadjuk a négy kilót, mi marad nekünk?” Ebben az esetben úgy döntöttek, nyíltan vágnak, hogy mindenki lássa: ha nem titkolják, azt hiszik majd, van engedélyük. A terv bevált.