egy igazán könyvmoly osztálynak

2021.11.23. 16:49

Szabados Ági tartott magyarórát Szegeden

Olvasásnépszerűsítő órát tartott kedden a SZTE Gyakorlóban Szabados Ágnes. Igaz, a 4 C-vel annyira nem is volt nehéz dolga: az osztály szinte minden diákja falja a könyveket, közös programként pedig évente kétszer együtt veszik meg a nekik tetsző olvasmányokat.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Olvasásnépszerűsítő programjának szegedi állomásán kedden a SZTE Gyakorló Általános Iskolában tartott rendhagyó magyarórát Szabados Ágnes. Az egyetemista éveit egykor Szegeden töltő népszerű híradós, akinek 40 ezer főt számláló tematikus Facebook-közössége és saját könyvesboltja is van, arról beszélgetett a 4 C osztályban, miért jó olvasni. Igaz, pont ebben a közösségben ez nem is kérdés.

Takács Éva osztályfőnök elmondta, havonta egyszer elmennek a Somogyi-könyvtárba, évente kétszer pedig könyvesboltba, ahol mindenki megveheti magának azt a regényt, amely leginkább tetszik neki, hogy aztán elmeséljék egymásnak olvasmányélményeiket.

– A kötelező olvasmányok nem állnak közel a mai gyerekek ízlésvilágához, ha azonban olyasmit kapnak a kezükbe, ami érdekli őket, szívesen olvasnak – magyarázta a tanítónő. Szabados Ágnes kérdésére így nem is győzték sorolni a gyerekek, ki mit olvas éppen. Sokan emlegették a Harry Potter sorozatot – Ági is megjegyezte, hogy ez volt az a regény, ami annak idején vele is megszerettette az olvasást.

Szabados Ágnes szerint mindenki megszereti az olvasást, aki rátalál az igazán neki való könyvre. Fotó: Karnok Csaba

Volt diák, aki azt mondta, a sok különóra mellett már nincs ideje olvasni, a híradós szerint azonban ha valaki megtalálja az igazán neki való történetet, akkor arra tud majd időt szakítani. Ezért is készítette el 10 tanárnő – köztük egy szatymazi pedagógus – segítségével a Könyvnyerő kiadványt, amelyet be is mutatott az osztálynak. Mint mesélte, 20 olyan gyermek és ifjúsági könyvet ajánlanak ebben, amelyeket valószínűleg megszeretnek a fiatalok. A játékos feladatok is azt a célt szolgálják, hogy felkeltsék az érdeklődést a történetek iránt.

Az órán szó esett még arról, miért jobb olvasni, mint ugyanazt a történetet filmben megnézni, illetve arról is, hogyan lesz egy kéziratból kész könyv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában