Helyi közélet

2022.01.21. 15:00

Megyénkbe is jöhetnek az acélkockák közül

Elég komoly feltételeket támaszt a katonaság azoknak, akik teljesíteni szeretnék az Acélkocka Altisztképzési Rendszert. A képzésekre még lehet jelentkezni egészen február közepéig.

Munkatársunktól

A honvédség képzéseire február közepéig lehet jelentkezni. Archív fotó: Török János

Fotó: Török János

– Aki elvégzi a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztképzőjét, vagy az Acélkocka Altisztképzési Rendszert, az iskola után akár a szentesi vagy éppen a hódmezővásárhelyi laktanyában is teljesíthet szolgálatot – mondta lapunknak a szegedi toborzóiroda vezetője. Pontyik Pál hozzátette, hogy a tisztjelöltek a Magyar Honvédség szerződéses állományába kerülnek, és a képzési időn kívül tízéves megállapodást írnak alá a szervezettel. Őrmestertől egészen zászlósig terjedő rendfokozatokat viselnek majd, a „hallgató” előtag használatával. 

 

Bekerülni azonban nem egyszerű, a felvétel fizikai, pszichikai és egészségügyi megfeleléshez, valamint az alapkiképzés teljesítéséhez kötött. A jelentkezéshez az angol, a német vagy a francia középfokú nyelvvizsga is szükséges, újdonság viszont, hogy bővült az emelt szinten elfogadható érettségi tantárgyak köre. Tavaly ősszel 165 elsőéves kezdte meg tanulmányait, a nappali képzések közül az állami légiközlekedési szakra kellett a legtöbb pont, de népszerű volt a katonai vezetői és a katonai logisztika szak is. 

Az Acélkocka Altisztképzési Rendszer viszont csak egyéves képzés. Ide legalább érettségivel rendelkező, nagykorú állampolgárokat keresnek. Képzésük első része Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián zajlik. A jelentkezési időszak nyár elejéig tart, az alapkiképzés az alkalmassági vizsgálatok után, augusztus közepén kezdődik. Ezután a leendő altisztek négy és fél hónapos Alap Altiszti Tanfolyamon vesznek részt, majd megkezdődik számukra a program legizgalmasabb része: fél év szakmai felkészítés a honvédség különböző alakulatainál. Az „acélkockák” az érettségivel rendelkező közkatona illetményére jogosultak. 

 

Ősszel 165 elsőéves kezdte meg tanulmányait, a nappali képzések közül az állami légiközlekedési szakra kellett a legtöbb pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában