Fontos fejlesztés volt

2022.04.07. 13:02

Használható az új kisteleki piac

Munkatársunktól

Munkatársunktól

Semmi akadálya, hogy birtokba vegyék a piacot. Fotó: Kuklis István

A 116,7 millió forintos beruházással – támogatás 115,76, önerő közel 1 millió – megvalósult kisteleki piacbővítést március elejétől már használhatják, használhatnák az árusok és a vevők, de eddig még nem népesült be. A bővítés 2020. december közepére készült el, akkorra már a műszaki átadás-átvétel is befejeződött – elevenítette fel Farkas Kinga önkormányzati ügyintéző. A különböző engedélyekre kellett még várni, a legutolsó, a használatbavételi tavaly nyáron érkezett meg.

Utána a záró kifizetési igénylés és a záróbeszámoló jó­­váhagyására, az arról szóló tájékoztatóra vártunk eddig, ezek március elején érkeztek meg. Most már semmi akadálya annak, hogy a kistelekiek birtokba vegyék és működjön végre az új piac – közölte a szakember. Megemlítette, hogy a két üzlethelyiségre még nincs szerződő partner, a korábbi, csak beszállítói sze­­­­repet megcélzóval végül nem állapodtak meg, jelenleg pedig nincs újabb érdeklődő. Tehát arra, hogy a két üzletet működtesse valaki, vagy valamelyik cég, még várni kell, de a fedett asztalokkal rendelkező szabadtéri árusítóhelyek már használhatók. 

Valószínűleg még azért nem népesült be a kinti piac, mert mostanában fázós, rossz volt az idő, de amint jobbra, igazán tavasziasra fordul és naposabb arcát mutatja az időjárás, biztosan megváltozik a helyzet – vélekedett Farkas Kinga. Megtudtuk: hivatalos ünnepélyes átadást nem terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában