Szeged

2022.04.22. 21:01

Olimpikonok és rodeó az egyetemi sportnapon

Munkatársunktól

Dobó Andrea, a TSTI oktatója az egyik főszervezője a Trapp napnak. Fotó: Kuklis István

Harmincéves hagyomány immár a Trapp nap az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézetének történetében, amelynek keretében a különböző szakok hallgatói ügyességi feladatokban mérik össze rátermettségüket. 

A szervezési feladatokkal minden évben a végzős rekreációszervező szakos hallgatókat bízzák meg, akik oktatóik segítségével állítanak össze gazdag, szórakoztató, a mozgás örömét fókuszba helyező programot. 

Ez tulajdonképpen egy vizsgarendezvény a hallgatóknak. Arra ösztönözzük ezzel őket, hogy ha az egyetem falait elhagyják, bátran vágjanak bele sport- vagy rekreációs rendezvények szervezésébe – mondta el lapunknak Dobó Andrea, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet oktatója, aki Tokodi Margaréta adjunktussal együtt a tanári részről főszervezője a programnak. A közösségformálás mellett a cél az egyetem, az intézet és a sportolás népszerűsítése. 

Idén április 27-én a Topolya sori sportcsarnok és udvara ad majd otthont a rendezvénynek, amelyen válogatott sportolók, olimpikonok is részt vesznek. Mások mellett Olasz Anna világ- és Európa-bajnok hosszútávúszó, Kárász Anna olimpiai és világbajnok kajakozó, Kónya Zsófia olimpiai bronzérmes gyorskorcsolyázó és Nagy Péter olimpikon súlyemelő. 

A nap során a különböző szakok hallgatói csoportvetélkedőn, sor- és váltóversenyeken csapnak össze egymással, valamint a profi női és férfi vízilabdázók csapatával, délután pedig a hallgatók oktatóikkal szemben méretik meg magukat röplabdában. A rendezvényt tánc- és akrobatikus kosárlabda-bemutató is színesíti, valamint a katonai toborzósátorban repülőgép-szimulátor, az udvaron bikarodeó, íjászat, mátrix tájfutás és egy kiállított, motoros siklóernyő is várja a hallgatókat. Utóbbi apropóját a tombola fődíja adja, amely nem más, mint félóra siklóernyő-repülés. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában