Két épület is visszakerült a városhoz

2022.05.18. 21:03

Slágeresttel nyílt meg a polgárház

Újra birtokba vehette a közönség a város legrégebbi kőépületét. A tavaly ősszel kezdődő felújítás során az épület külső homlokzatát és a tornácát hozták rendbe.

Munkatársunktól

Hangulatos kerti rendezvénnyel nyitott újra a Péter Pál Polgárház. Fotó: Majzik Attila

Az 1980-as évek óta működik muzeális kiállítóhelyként a Péter Pál Polgárház, amely az utóbbi években belső tartalmában is megújult, a város néprajzi és gasztronómiai, múzeumpedagógiai központjává lépett elő. A műemléki igénnyel megmentett épületben található Péter Pál Ottokár orvosi rendelője. A korabeli bútorzat és műszerek mellett az egykori vármegyei kórház orvostörténeti gyűjteménye is itt kapott helyet, a lakás többi részét a századvég jellegzetesen egyedi bútorzata díszíti.

Az újranyitáson Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a polgári értékek fontosak a város életében.

Meg kell ismerni a hagyományainkat, ezek alapján tudjuk a jövőnket is megtervezni – tette hozzá a képviselő.

A Koszta József Múzeum nemcsak üzemelteti az épületet, hanem annak állományi védelméről, örökségvédelméről is gondoskodik, így nem volt kérdéses az intézmény számára a polgárház felújítása. A patinás épület most egy kisebb külső felújításon esett át. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kásler Miklós miniszteri keretéből 10 millió forinttal támogatta a renoválást. A kivitelezés 2021 októberében kezdődött, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt a projekt befejezése idén áprilisra tolódott.

A felújítás keretében megújult az épület klasszikus stílusú tornácának oldalsó része, valamint annak padlózata, járórésze, illetve az épület külső homlokzata és lábazata. A legsarkalatosabb pont a tornác sarki oszlopának megmentése volt: a háztetőről lefolyó víz alámosta az oszlopot, így félő volt, hogy megroggyan a tető.

Mint Szabó Zoltán polgármester elmondta, Szentes felelősséget érez az értékei iránt, ezért a város több mint 1 millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz. Hozzátette, a napokban írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében a Csallány Gábor kiállítóhely és a Péter Pál Polgárház tulajdonjoga ingyenesen kerül vissza a városhoz az állami tulajdonból.

Az átadó után Majtényi András és a Horváth Mihály Gimnázium diákjainak Slágerestje várta az érdeklődőket a Péter Pál Polgárház kertjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában