Helyi közélet

2022.06.17. 10:32

Átszervezték a fűnyírást Vásárhelyen

Szabó János alpolgármester arról adott hírt, hogy az eddigihez képest feleannyi dolgozóval és több mint 200 millió forintos megtakarítással, a munka átszervezésével oldják meg a fűnyírást. Szerinte az eddigi 25 helyett elég lesz 12-13 fő a feladathoz.

Kovács Erika

A Kertvárosban levágták a füvet; amekkora a szárazság, egy ideig nem lesz vele gond. Fotó: Városgondozás Hódmezővásárhely

Azt maga az alpolgármester is elismerte, a fűvágás Vásárhely városüzemeltetésének neuralgikus pontja. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt, illetve arról is, hogy több mint 200 milliót spóroltak a városnak a fűnyírás átszervezésével. Ezek szerint az előző években nagy pazarlás folyhatott ezen a területen úgy, hogy rendszeresen nagy fű és gaz uralta a várost. 

Saját erő mellett mindig vállalkozókat vett igénybe a város a munkához, amelynek óriási költsége volt. Tavaly a gépparkot újítottuk fel, új eszközöket vásároltunk, de nem jött a várt eredmény. Még most is fülemben cseng néhány vezető kifogása, miszerint azért nem lehet jobb az eredmény, mert nincs pénz és ember a feladatra – írta az alpolgármester. Ezért alakították át a fűnyírási rendszert. Az alpolgármester véleménye, hogy az eddigi 25 helyett elég lesz 12-13 fő a fűnyíráshoz. A felszabaduló létszámot más területen foglalkoztatják tovább. 

Lemondtuk az idei közbeszerzést, amely eddig minden évben vállalkozók révén biztosította, saját erő mellett a város területén a fűnyírást. Megtakarítottunk 130 millió forintot. A korábban megkötött 15 milliós keretszerződésből csak négymilliót hívtunk le, 11 milliót megtakarítottunk. Lemondtuk a tram-train nyomvonalán a zöldterület fenntartására kiírt pályázatunkat is, melyre havi kilencmillió forintos ajánlat érkezett. Ezt átcsoportosítással, saját erőből oldjuk meg, amivel idén újabb 72 milliót takarítottunk meg – írta. 

Benkő Zsolt önkormányzati képviselő nemrég a közgyűlésen is szóvá tette a közterületek állapotát. 

Örülünk, ha végre rendben lesz a város – mondta. 

Felhívta a figyelmet, az, hogy most nincs akkora fű, az az időjárásnak is köszönhető. Fontos, hogy a 12 ember mellé legalább ugyanennyit át tudjanak csoportosítani szükség esetén, ha jön egy csapadékosabb időszak, mert akkor 12 ember, bármennyit is dolgozik, nem fogja győzni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában