Helyi közélet

2022.06.28. 13:23

Szabálytalanságok az iparűzési adó beszedésénél

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 66 önkormányzat és önkormányzati adóhatóság helyi iparűzési adó kivetésének és beszedésének törvényességét vizsgálta, Csongrád-Csanád megyében Vásárhelyt ellenőrizte.

A most nyilvánosságra hozott adatok szerint Hódmezővásárhelyen 2019-ben 44 808 lakos élt, 2018-ban 5028, 2020-ban pedig 5718 volt az iparűzési adót fizetni köteles adóalanyok száma. Az adóbevételek összege 2018-ban 2086,7, 2020-ban pedig 2088,3 millió forint volt. Az adótartozások összege pedig ugyanezen években 34,1, illetve 102,9 millió forintot tett ki, vagyis három év alatt, Márki-Zay Péter polgármestersége idején megháromszorozódott. 
Hódmezővásárhely esetében az ÁSZ 9 pontban fogalmazta meg megállapításait a 2018 és 2020 közötti időszakra. 

A 2018-tól 2020-ig tartó években a hivatal szervezeti és működési szabályzatában, ügyrendjében vagy más szabályzataiban az előírtak ellenére a jegyző nem rögzítette az adóigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egység költségvetési szerven kívüli külső kapcsolattartásának módját, szabályait, nem készítette el a fizetési halasztás, a részletfizetés, az adómérséklés elbírálásának ellenőrzési nyomvonalát. 

„Az adóigazgatás során el­látandó feladatok rögzítése, ezekhez kapcsolódóan az adóhatóságnál a felelősségek és a folyamatok meghatározása a helyi iparűzési adó beszedésének alapvető feltétele. Ezek biztosítják az önkormányzati adóhatóságnál a helyi iparűzési adóval kapcsolatos feladatok maradéktalan és szabályos ellátásának feltételeit. 2018-ban, az előírtak ellenére, az adókötelezettség határidőn belüli nem, illetve nem jogszerű teljesítése esetén az adóhatóság az adózót mulasztási bírsággal nem sújtotta, illetve a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett, tizenöt napos határidő tűzésével ismételten nem hívta fel a figyelmet a bevallási kötelezettsége jogszerű teljesítésére. 

Az önkormányzati adóhatóság, ugyancsak 2018-ban a végrehajtási eljárást – a tartozás teljes összegű behajtása ellenére – nem szüntette meg” – áll a jelentésben. 

Az ellenőrzés megállapításai­val kapcsolatban a jegyzői feladatokat ellátó aljegyző május 23-án észrevételeket tett, de azokat az ÁSZ nem fogadta el. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában